Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Korcsolyaoktatás indul

Korcsolyaoktatás indul Kovászna megye

Korcsolyaoktatást indítanak kisgyerekeknek Sepsiszentgyörgyön, derült ki a helyi tanács legutóbbi ülésén. A képviselőtestület ugyanis jóváhagyta, hogy a város egy társulási szerződést kössön a Királypingvinek Egyesülettel a Bevezetés a sportba elnevezésű program megszervezése és kivitelezése céljából.

„Tulajdonképpen a korcsolyázás rejtelmeibe akarja bevezetni a sepsiszentgyörgyi nagycsoportos óvodásokat, valamint az előkészítős és első osztályos diákokat”, húzta alá a határozattervezet előterjesztésekor Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Elmondta, amikor a jégpálya működik, akkor természetesen korcsolyaoktatás fog zajlani, a meleg évszakokban pedig a korcsolyázásra felkészítő sportgyakorlatokat végeztetnek el a gyerekekkel.

A társulási szerződés értelmében az önkormányzat a program pénzügyi fedezetét biztosítja, összesen 520 ezer lejes költségvetést határozva meg a 2017–2018-as tanévre. A Királypingvinek Egyesület fogja pedig a tanintézmények vezetőivel és pedagógusaival közösen kidolgozni maga az oktatási folyamat programját. Ugyanakkor autóbuszokat bérel a gyerekek szállítására a jégpályához, biztosítják a megfelelő oktatatókat a sportfoglalkozások levezetésére, tehát az egyesület fogja lebonyolítani az egész program szervezési részét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük