Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Könyvek a hegyre

Könyvek a hegyre Kovászna megye

Mint ismeretes, január 9-én, hétfőn délután a kommandói iskola épületét lángra gyújtották a kéményből kipattanó szikrák: az ingatlan mint­egy fele leégett, tantermek, tanfelszerelések károsultak, mi több, a helyi könyvtár is a lángok martalékává vált. A bajba jutott község nem maradt magára, elsőként a megyei önkormányzat, majd más hivatalok, cégek, vállalkozók és a civil szféra is jelezte segítő szándékát.

 A Nemzetpolitikai Államtitkárság ötmillió forint gyorssegéllyel és könyvadománnyal segíti a Horn Dávid Általános Iskolát, amely hétfőn égett le – derült ki a lapunkhoz is eljuttatott közleményből.

A magyar kormány is segít
A hétfői tűzeset utáni helyzetről és a segítségnyújtás lehetőségeiről Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár telefonon egyeztetett Opra Béni Béla iskolaigazgatóval. Közlésük szerint a tűzvész martalékául esett, kilenc­ezer kötetet számláló iskolakönyvtár gyűjteményének pótlását a nemzetpolitikai államtitkárság a Mikes Kelemen-programból pótolni tudja, és az épületekben esett károk mértékének megállapítását követően a nemzetpolitikai államtitkárság kész a helyreállítási és felújítási munkálatokhoz további támogatást biztosítani.

Színházjegy az adakozóknak
A könyvgyűjtési akciót, mint azt már megírtuk, a megyeszékhelyi Andrei Mureșanu Színház indította el, az intézmény épületének előcsarnokába kitett dobozokba várják a könyveket. Ráadásul a színház vezetősége ingyen jegyet ajánl fel az adakozóknak. Érdeklődni a 0745 164 115-ös telefonszámon lehet.
Sok iskolában is gyűjtésbe kezdtek a kommandói testvérintézmény számára. A Mikes Kelemen Elméleti Líceumban a magyar katedra és a diáktanács vállalta fel az ügyet. Dr. Erdély Judit magyartanár jelezte, az iskola folyosóin kartondobozokat helyeztek el, azokba gyűjtik az adománykönyveket, amelyeket január 22-én, a magyar kultúra napján szeretnének eljuttatni Kommandóra.

A tanfelügyelőség is mozgósít
Időközben a megyei tanfelügyelőség is a könyvgyűjtés élére állt, a megye minden iskolájának kiküldött közleményben arra kéri a címzetteket, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a gyűjtéshez elemi és általános iskolás tankönyvekkel, magyar és román nyelvű gyerekkönyvekkel, illetve tanfelszereléssel.
A civil szféra sem tétlenkedik, megyeszerte állnak az ügy mellé a különféle szervezetek. Kézdin a Történelemi Vitézi Rend kézdiszéki állománya kezdeményezett könyvgyűjtést. Arra kérnek minden adakozót, hogy igazítsák a könyveket az általános iskolás korosztály (6–14 év) életkori sajátosságaihoz. A gyűjtés január 21-ig tart, az adományokat a Gyűjtemények Háza előcsarnokában elhelyezett dobozokba lehet tenni.
Sepsiszentgyörgyön Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai református egyházközség lelkésze vállalta, hogy a Sepsiszentgyörgyről és környékéről felajánlott pénzadományokat eljuttatja Kommandóra. Az adományokat a lelkészi hivatalban, Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utca 5. szám alatt lehet átadni, azok értékét, a felajánló adatait listára vezetik, ennek kíséretében viszik Kommandóra. Érdeklődni a 0267 310 212-es telefonszámon lehet. Az adományokat munkanapokon 9–13 óráig, kedd kivételével 16–18 óráig is fogadják.
A kommandóiak sem tétlenkednek, zajlik a romok eltakarítása, az iskolaépület előkészítése a gyerekek fogadására, akiknek hétfővel véget ér a kényszervakáció. Opra Béni Béla iskolaigazgató elmondta, a faluban is sokan adakoztak, példaként Fehér Margit nyugdíjas tanító nénit emelte ki, aki ezer lejjel segíti egykori iskolája újjáépítését.

Gyorssegély a megyei tanácstól
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: a megyei önkormányzat a januári soros ülésen gyorssegélyt folyósít a kommandóiak számára, amelyből az ingatlan állapotának felmérését, az épület további pusztulásának megakadályozását, valamint egy új épület tervezését fedezik. Ugyanakkor elmondta: a munkálatokat az önkormányzat, illetve a tanügyminisztérium és a kormány forrásaiból kívánják finanszírozni, ugyanakkor a kommandói iskola számára adományokat is gyűjtenek a Kommandóért Egyesület következő bankszámlaszámain: RO10BTRLRONCRT0288651301 (lej), RO57BTRLEURCRT0288651301 (euró), RO70BTRLHUFCRT0288651301 (forint).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük