Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Konszenzusra várva

Konszenzusra várva Kovászna megye

Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő cáfolja, hogy a Sepsiszéki Székely Tanács küldöttgyűlésén számon kérték volna tőle az autonómiastatútum parlamenti beterjesztését, és hogy őszig kapott volna haladékot.

A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének elnöki tisztségét is betöltő politikus érdeklődésünkre kifejtette, a sajtóból értesült erről, ugyanis a széki ülésen, amelyen maga is részt vett, ilyen jellegű beszélgetésre nem került sor. „Sajnálom, hogy a Székely Nemzeti Tanács ilyen eszközökhöz nyúl”, fogalmazott Kulcsár-Terza. Hangsúlyozta, az ülésen az autonómia kérdése szóba került ugyan, de nem történt kérdőre vonás, és nem esett szó határidőről, hanem személy szerint kifejtette abbéli véleményét, hogy időszerű lett volna a tavaszi parlamenti ülésszakban, de ha már „ez a hajó elment”, akkor „kötelező módon” még idén a parlament elé kell terjeszteni az autonómia-tervezetet.

Az MPP-s politikus szerint konszenzusra kell törekedni, és egy mindenki által támogatott tervezetet kell benyújtani, majd megjegyezte: sajnálatos, hogy annak idején Izsák Balázs, az SZNT elnöke elutasította az autonómia-statútum kidolgozására létrehozott RMDSZ-MPP munkacsoportban való részvételét. A képviselő, aki az RMDSZ képviselőházi frakciójában fejti ki tevékenységét, ugyanakkor azt is kiemelte, egyedül is benyújthatná a tervezetet, de jóval erősebb lenne az üzenete a román hatalom felé, ha az RMDSZ összes képviselője és szenátora is aláírná. „Ha nem lesz más út, akkor megteszem egyedül is. Nem szabad 2018-ra hagyni, mert akkor a román testvéreink azt fogják mondani, hogy provokáljuk őket”, nyomatékosította Kulcsár-Terza.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük