Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Könnyebb útlevélhez jutni

Könnyebb útlevélhez jutni Kovászna megye

A korábbi 30 napról a kérelem benyújtásától számított 15 napra csökkentette a kormány az egyszerű elektronikus útlevelek kiállításának határidejét. Az útlevél ára nem változott.
A gyakorlatban – legalábbis Háromszéken – ez eddig is így történt.
– Mi évek óta 14 naptári napra bocsátjuk ki az egyszerű elektronikus útleveleket. Most tulajdonképpen annyi történt, hogy a kiadást szabályozó előírásokat utána igazították a gyakorlatnak – mondta el megkeresésünkre Alina Ioniţă rendőrfelügyelő, a Kovászna megyei útlevélosztály vezetője.
A felügyelő hozzátette: az útlevél kiadása gyorsan és várakozásmentesen történik, főleg ha az igénylő interneten foglalt időpontot a www.epasapoarte.ro címen. Az árak nem változtak: az ideiglenes (egy évig érvényes) útlevél 96 lejbe kerül, az elektronikus okmányért 234, illetve 258 lejt kell fizetni. A különbség onnan adódik, hogy a 12 év alatti gyerekek elektronikus útlevele csak három évig érvényes, ez 234 lejbe kerül, a 12 és 18 év közötti fiatalok útlevele öt évig érvényes, ezért már 258 lejt kell fizetni, és ugyanennyibe kerül a 18 évnél idősebb személyek útlevele, ezek érvényessége tíz év. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük