Bölönben a mellékutak karbantartására is figyelnének

Erdővidéken is az idei költségvetések elfogadásának időszakát élik az önkormányzatok. Ezúttal két község, Bölön és Bardoc elöljáróit kértük meg, vázolják idei terveiket, mire számíthatnak idén falvaiknak lakói.

Rudolf Bélának, Bölön alpolgármesterének elmondása szerint 2017-ben az oktatási intézmények fejlesztésére szánt beruházások élveznek prioriást a faluban. Azt mondta, hogy az új óvoda építését a nyárára befejezik, ősszel már abban kezdhetik a tanévet a gyermekek. Az építkezésnek egy éve fogtak neki, úgy tervezték, hogy három csoport is elférjen benne.

Másrészt a bölöni iskola épületének a manzárdosítása az a beruházás, melyet szem előtt tartanak, megvalósításával egy épületbe járhatnának az alsó és a felső tagozatos diákok is. Ugyanakkor a szennyvízvezeték-hálózat kiépítésének elkezdése szerepel még idei számításaikban, egyelőre az erre vonatkozó pályázati iratcsomónak a fejlesztési minisztériumhoz való benyújtása előtt állnak.

Bardocon a közművesítéssel már nincs gond, a község talán Háromszék szinten is azon kevesek egyike, amelynek minden falujában vezetékes víz- és szennyvízhálózat van. Bardocon két szennyvíztisztító állomás is található, az egyiket – az Erdőfülét és Bardocot kiszolgálót – már 2013-ban átadták, a másikat is hamarosan üzembe helyezik. Az ülepítők úgy vannak megoldva, hogy ha egyikkel gond akadna, a másik átveszi a funkcióját, így az olasztelekiek és a székelyszáldobosiak is használhatják már a régebbi állomást.

Nemrég lapunkban említettük, hogy Bacon község a hozzá tartozó falvakban is spórolós közvilágításra térne át. Bardocon is tervezik ezt, csakhogy itt önerőből oldanák meg az átállást. Balázsi Dénes polgármester elmondása szerint azzal jelentős összegeket takaríthatnának meg: az évi 110 ezer lejes villanyszámla helyett mindössze 35-36 ezer lejt kellene fizessenek, ráadásul úgy, hogy több lámpatest világítana a falvakban. De az idei legfontosabb beruházása a községnek a Székelyszáldoboson átvezető és a falut Bardoccal összekötő út korszerűsítése lenne, továbbá ravatalozók építését is tervezik, egyelőre Erdőfülében és Olaszteleken, de akár egy harmadiknak is nekifognának, ha a telek jogi helyzetét, melyen épülne, tisztázni tudják. Aztán az ésfalusi orvosi rendelőnél újítanának fel szolgálati lakást, iskolaépületek tetőzetét tennék rendbe: Székelyszáldoboson a Jancsó-féle iskolaépületét, továbbá az erdőfülei alsó iskoláét.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Két nap alatt hunyt el!

Mint arról a tegnapi lapszámunkban már beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban egy páciens feltehetőleg influenzavírus miatt hunyt el. Tegnap visszaigazolódott, hogy A típusú (H1-es altípusú) influenzavírus áldozatává vált az 53 éves férfi.

Tét nélkül vizsgáztak

Sikeresen vették a háromszéki diákok az idei érettségi szóbeli szakaszát, melyet a korábbi évektől eltérően idén februárban szerveztek meg. A feliratkozott 1248 diákból senkit nem zártak ki, és mindenki megkapta legalább a közepes minősítést.

Több terv is terítéken van

Hosszú évek óta panaszkodnak a kézdivásárhelyiek, hogy nincs a városban strand, így aki a nyári melegben hűsölni szeretne, kénytelen más városba utazni. Ez az állapot azonban hamarosan megváltozhat, mivel két magánvállalkozó tervei között is szerepel a gond orvoslása, illetve a helyi önkormányzat is pályázatot adna le egy új városi strand megépítésére.

Röviden

Munkában az egyenruhások A Kovászna megyei rendőrök február 19–21. között 80 eseménynél léptek közbe (33-at közülük a sürgősségi hívószámon jelentettek) és a 20 ellenőrző akciójuk során 180 szabálysértést jegyeztek. A kirótt bírságok össz­értéke 47 ezer lej. Négy esetben tetten érték az elkövetőket, közlekedési vétségekért 11 hajtásit vontak be, és három forgalmi engedélyt.  Példát kell statuálni […]

Elfelejtett városrész

Barót város legutóbbi tanácsülésén szó esett a Víz utca helyzetéről is. Az utca lakói ugyanis korábban levelet intéztek a polgármesteri hivatalnak, melyben az ott uralkodó áldatlan állapotokat tették szóvá, megoldást sürgetve.

Becsempészett hús okozta

A Szatmár megyei sertéspestis-fertőzések miatt kialakult gócokat végre sikerült felszámolni. Ezek miatt országos riadót is fújtak az illetékesek, és továbbra is elővigyázatosságra intik a gazdákat – derült ki a dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvossal folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.

Lehet készíteni az aktákat

Március 1-je és május 15-e között lehet benyújtani a 2018-as esztendőre vonatkozó egységes agrártámogatási kérelmeket a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei fiókjánál. A dokumentációt máris lehet készíteni, mert az utóbbi időben feltűnően rend van: időben fizetik a támogatásokat, de nem is néznek el semmilyen késést a dokumentáció benyújtását illetően.

Vesztegzár alatt a kórház

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház mától meghatározatlan ideig felfüggeszti a beteglátogatást a kórház minden osztályán.

Lesz ingyenes buszjárat!

Idén 13. alkalommal szervezik meg Bálványosfürdőn a nemzetközi disznótoros fesztivált. Az érdeklődés töretlen a Gádorosról importált és Bálványoson meghonosított rendezvény iránt, hiszen idén húsz csapat nevezett be.

A legtöbb pirula hamisítvány

Az online felületeken értékesített gyógyszeripari termékek veszélyeztetik a páciensek egészségét, mert ezen készítmények között sok a hamisítvány – kongatta meg a vészharangot egy keddi konferencián Radu Gănescu, a Krónikus Betegek Szervezetei Koalíciójának elnöke. A neten vásárolt gyógyszerek veszélyeire a gyógyszerészek is felhívják a figyelmet.

Röviden

Újabb halasztás a Fortyogó-perben Kézdivásárhely önkormányzata és a Fortyogófürdő volt bérlője között a megyeszékhelyi törvényszék közigazgatási részlegén zajlik egy per, aminek témáját a szebb sorsra érdemes komplexum felértékelése után megállapított összeg nagysága képezi. A városháza egy brassói szakcéget bízott meg a szálloda és a kezelőbázis felértékelésével, ami 520 ezer euróra taksálta az épületet és a […]

Nem fizetnek

A baróti Transloc helyi szállítási vállalat ügyei az utóbbi időben többször is a helyi tanács napirendjére kerültek. A múlt év végén például abból származott vita, hogy a sepsiszentgyörgyi Capitaly cég autóbuszai hol is álljanak meg a városban, lévén, hogy a Transloc által üzemeltetett baróti buszállomásra az említett cég nem fizet használati bért, így ott nem is állomásoztathatja járatait.

Aki sokat markol…

Túl sok, nagyobb vállalkozásösztönző uniós projektet írtak ki egyszerre a központi régióban ahhoz, hogy mindegyik megtalálja a maga célközönségét – jelentette ki Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal Igazgatója a havi sajtótájékoztatón. Megyénként legalább kettőnek kell nyertesnek lennie, azonban ugyanazt a szűk munkanélküli réteget célozzák meg.

Nem alkalmazzák a törvényt

Tegnap a bukaresti munkaügyi minisztérium előtt tüntettek a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szervezetének (FSLI) képviselői. A tanárok elégedetlenek azzal, ahogyan az új – egységesnek nevezett – fizetési törvény „elbánt” velük.

Röviden

Mattrészegen balesetezett Szerencsére könnyű sérülésekkel végződött az a hétfő esti, sepsiszentgyörgyi baleset, amely során két személygépkocsi frontálisan ütközött. A megyei rendőrség beszámolója szerint az 1918. December 1. úton egy 48 éves férfi közlekedett a vonatállomás–központ irányába, amikor az Olt hídról lehajtva elvesztette uralmát a járműve fölött, és a gyalogosátjárónál lévő, építőelemekből kirakott elválasztónak csapódott, innen […]