Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kitart az SZNT

Kitart az SZNT Kovászna megye

Ma hoz(hat) döntést a marosvásárhelyi bíróság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vs. marosvásárhelyi polgármesteri hivatal perben, amelynek az a tétje, hogy Dorin Florea polgármester ismét „elhárító manőverrel” próbálja megteremteni a körülményeket, hogy valamiképpen betilthassa az SZNT által szervezett autonómiafelvonulást.

Az ügyben pénteken volt tárgyalási forduló – számolt be sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén Izsák Balázs. Az SZNT elnöke úgy véli: fontos, hogy hozzászoktassák a marosvásárhelyi elöljárót, hogy a törvények betartása rá nézve is kötelező.

– Éppen úgy, mint egy évvel ezelőtt, a május 10-i felvonulást a tudomásukra hozó beadványunkra megpróbáltak egy olyan elhárító választ adni, ami nem is elutasítás, de nem is beleegyezés – mondta el Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke emlékeztetett: az eset nem új keletű, tavaly ugyanígy jártak el. Az SZNT akkor is beperelte az önkormányzatot, és a bíróság megállapította, hogy a polgármesteri hivatal nem oldotta meg a törvénynek megfelelő módon a civil szervezet kérését. A jogszabály szerint ugyanis a polgármesteri hivatal csak két dolgot tehet: vagy tudomásul veszi és iktatja a kérést (ez az engedélyezéssel egyenértékű), vagy 48 órás jogvesztő határidővel betiltja azt. Ez utóbbi esetben azonban meg kell indokolnia a betiltás okát, amelyet a maga során megtámadhat a kérvényező. A bíróság tavaly kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy a törvénynek megfelelően vegye tudomásul és iktassa a szervezet kérését. Most megismétlődik ugyanaz az eset, a polgármesteri hivatal kitérő választ adott. A pénteki tárgyaláson képviselőjük azzal érvelt, hogy az általuk adott válasz nem tiltás, csak kifejezi a polgármesteri hivatal azon álláspontját, miszerint a felvonulás „nem helyénvaló”.

A pereskedés kapcsán az SZNT elnöke elmondta: még akkor is fontos jogi döntést kierőszakolni, hogyha Romániában számolatlanul vannak be nem jelentett tüntetések. Izsák Balázs szerint „van egy óriási különbség” az autonómiáért folytatott tüntetés az országban többfele kirobbanó spontánnak nevezett demonstrációk között.
– A spontánul kirobbantott tüntetések résztvevői valójában nem tudják, hogy mit akarnak, kifejezik elégedetlenségüket, de nem látják a kivezető utat. A mi számunkra van egy világos út, és ezen az úton alkotmányos eszközökkel akarunk járni. Aki akadályozni akar bennünket ebben, azokat is rákényszerítjük a törvények betartására. A román hatóságot is rákényszerítjük a törvény betartására. Ha tiltakozunk, ha az autonómiáért tüntetünk, akkor törvényes és alkotmányos eszközökkel tesszük, és kötelezzük a polgármesteri hivatalt, a csendőrséget, hogy a törvényeket betartsák – szögezte le Izsák Balázs.

A Székely Nemzeti Tanács elnöke beszélt az európai polgári kezdeményezésről, amelynek az a célja, hogy az Európai Unió védje meg tagállamainak polgárait – azokat is, akik kisebbségben élnek (Minority Safe Pack), és azokról a változásokról, amelyek ebben az ügyben történtek. A részletekre holnapi lapszámunkban visszatérünk. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük