Mint arról már beszámoltunk, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester sajtótájékoztatón ismerte el, hogy a városban egyre több gondot okoznak a felügyelet nélküli koldus gyermekek, ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy nem tolerálják a kéregetést. Fejleményekről érdeklődtünk.

Az elöljáró kifejtette, hogy első körben beazonosítanák a kolduló gyerekeket és szüleiket, majd elindítanak egy közmunkaszerű programot, hogy mindenféle szakképesítést mellőző munkát biztosítsanak azoknak a szülőknek, akik dolgozni szeretnének.
– Ha nem akarnak dolgozni, hanem inkább a gyerekeiket küldik koldulni, akkor ez már bűncselekménynek számít, és kérni fogjuk a hatóságokat a szülői jogok megvonására – nyomatékosította Antal.

A kijelentés számos vitát indított különféle közösségi oldalakon, lapunk az említett jogok megvonásáról érdeklődött. Mint az kiderült a Hadnagy Istvánnal, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetőjével folyatott beszélgetésünk során, az elmúlt hetekben kiskorúakat kaptak rajta kolduláson a parkban, a gyermekeket pedig a Koldus és Királyfi sürgősségi befogadóközpontba vitték az egyenruhások. Fehér Gabriella, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság irodavezetője kérdéseinkre elmondta, hogy elsőre a behozott gyermekek szüleit azonosítják, a származási helyüket derítik ki, illetve szociális ankét is indul az ügyben.

„A szülői jogok megvonása nagyon nehéz, törvényszéki procedúra. Valóban nyomós oka kell, hogy legyen ezen a jogok elvesztésének. A döntés megindokolt, és mindig a gyermek javát szolgálja” – összegzett a szakember, elárulva, hogy Háromszéken nem elterjedt, csak izolált esetekben fordult elő szülőijog-elvesztés. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2017. augusztus 16., 8:00
    ÉRTÉKELÉS: 4

    ;akik dolgozni szeretnenek” hol elsz?Amig nyomjatok a szocialist,ezek SOHA nem fognak dolgozni.Kezdin is ez a helyzet ,foleg a nagyuzletek elott.Tapodnak le az egyre agresszivabb keregetok,csak hogy itt nem zavarja oket senki.

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 16., 11:38
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Azt nem birom ezekbe a nagykepu polgarmasterekbe,hogy mindenkit dolgozni kuldenek de ha oket valaki befogna munkara ket lapat foldet nem tudnanak foldobni egy kocsi remorkajara.Mert ez mar csak igy megy Romaniaba,hogy azok kuldenek masokat dolgozni akik eletukbe nem dolgoztak.Uraim.A nehai Fulop atya is koldulasbol tartotta fol a szegeny gyermekeket megsegito intezmenyt.A Papa sem iteli el a koldulast,hiszen nem lopnak hanem kernek a koldusok.Ez annyit jelent,hogy aki akar az ad nekik,aki meg nem az nem.De ugy latszik,hogy itt egyesek katolikusabbak a Papanal.Ha egyaltalan katolikusok ezek,mert en nagyon ketlem,hogy azok volnanak.

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 19., 12:13
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A koldulásból elég kerek összegek állhatnak elő. Elgondolkodtatható, hogy nem – e részesítik azokat, akiktől elvárjuk a nekik szökjenek. Csak a sárülés nyoma….

Ajánló

Két útszakaszon vezetik be

Sepsiszentgyörgy önkormányzata tervbe vette a fizetéses parkolók bővítését. A Váradi József utca alsó részén vezetik be ezt, valamint a központi piac előtti szakaszon.

Tüntetés a reptérért

Több százan tüntettek vasárnap este a Brassó megyei prefektúra előtt, a brassói repülőtér építésének folytatását kérték. A kabinpoggyászokkal térre vonulók emlékeztették a politikusokat: a választási kampányban azt ígérték, hogy 2020-ra elkészül a légikikötő.

Közel 30 év a gyülekezetért

A bibarcfalvi református gyülekezet számára a vasárnapi, szeptember 24-i istentisztelet különlegesen ünnepi, egyben némileg szomorú alkalom is volt: búcsúztak szeretett lelkipásztoruktól, Székely Lajostól, aki aznap utolsó alkalommal lépett a szószékre hivatalban levő lelkészként.

Pénz a gazdák számlájára

Idén legkevesebb 97,2 euróra számíthatnak a hazai területalapú támogatást igénylő gazdák, ami a támogatásra jogosult területek össznagysága és a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg függvényében még emelkedhet.

Lehetőség a megegyezésre

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) beadott a luxemburgi bírósághoz egy újabb kiegészítést a polgári kezdeményezésről (Minority Safe Pack – MSP) szóló perhez. Erre azért volt szükség, mert megjelent egy új körülmény, ami a kereset elindításakor nem állt fenn – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén Izsák Balázs.

Kutyák befogása az Őrkőn

Mint arról már korábban beszámoltunk, az átfogó, Sepsiszentgyörgy magánházainál megejtett kutyaszámlálás után az illetékesek az Őrkő negyedben csendőrségi kísérettel fogtak be kóbor ebeket. Az eredményről érdeklődtünk.

Vér mindig kell!

Október 9-től minden hétfőn és csütörtökön 17-től 20 óráig, tehát délután is várjuk a véradókat – jelentette be Andi Rosin. A Kovászna megyei vérközpont igazgatója szerint, „amíg nem késő”, létre kell hozni egy országos vérbankot.

RÖVIDEN

Akcióban a közbiztonságért Szombatra virradóra a megyeszékhelyen és a fürdővárosban vettek részt megelőző jellegű akciókban az egyenruhások, elsősorban a bárokban, közélelmezési egységekben. A megmozdulás célja a közbiztonság erősítése és a törvényellenes cselekedetek visszaszorítása volt. A megyeszékhelyen leigazoltattak 74 személyt, átvizsgáltak 25 gépjárművet, 25 esetben motoztak is. Hét büntetőjegyzőkönyvet állítottak ki, 4390 lejre szabtak ki bírságot […]

Jó és hasznos

Szakmai és emberi kapcsolatok alakulnak ki, a résztvevők tudomást szerezhetnek a legfrissebb újdonságokról és nem utolsó sorban megszerezhetik kötelező továbbképzési pontszámuk egy részét – így foglalható össze a Háromszéki orvosnapok lényege.

Földijeink premieren

Szeptember 29–30-án Romániában először a brassói Business Parkban szervezi meg az Albert és a Mosoly Egyesület a Fogyatékkal élő gyerekek számára szánt Terapeuták Galériáját. Ezen Kézdivásárhely is képviselteti magát a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutya Klub révén, és jelen lesz a kurtapataki Zonda lovarda is, ugyanis ők lóterápiával foglalkoznak. Emellett kiállít Kovács Etele kinetoterapeuta is.

Megosztott gondok

Gyakorlatiasra és eredményesre sikeredett a szociális szervezetek és intézmények pénteki hálózati találkozója, amelyet immár harmadjára szerveztek meg, ezúttal a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó szolgálatának sepsiszentgyörgyi, Gyár utcai székhelyén.

RÖVIDEN

Mozgatható zászlórudak Azoknak, akik nem félnek kitűzni a székely lobogót, mozgatható zászlórudakat ajánlanak fel, mondta pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az SZNT elnöke emlékeztetett, hogy 1918. november 19-én gróf Bethlen István felhívására Budapesten székely közéleti szereplők megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, s a jogutód, a Sepsiszentgyörgyön 2003. október 26-án létrejött SZNT az autonómia európai gyakorlatára […]

Bodok szálló harmadszor

Ismét könnyít a vásárlási feltételeken a sepsiszentgyörgyi tanács, és újból felajánlja megvételre a Bodok szállót. A megyeszékhelyi testület immáron harmadjára próbálkozik, hogy befektetőt keressen a város egyik központi épületének rendbetételére.

Veszélyes üzleti praktika

A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság munkatársai folyamatos ellenőrzéseket tartanak megyeszerte, így buktattak le egy sepsiszentgyörgyi üzletet, ahol lejárt hústermékeket csomagoltak újra.

Kitart az SZNT

Ma hoz(hat) döntést a marosvásárhelyi bíróság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vs. marosvásárhelyi polgármesteri hivatal perben, amelynek az a tétje, hogy Dorin Florea polgármester ismét „elhárító manőverrel” próbálja megteremteni a körülményeket, hogy valamiképpen betilthassa az SZNT által szervezett autonómiafelvonulást.