Debreczi Zsombor Tamás Sándornak mutatja be az egyik speciális sütőgépet Fotó: Kocsis B. János

Transylvanian BBQ Festival és AgroFeszt – ezen a néven próbálnak új utat szabni a Kovászna megyei turizmusnak (a régiek folytatása mellett) a Kovászna megyei tanács, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal alegységei és az INdiVINO borstúdió. Az eseményre június 8–10. között kerül sor Sepsiszentgyörgy főterén.

A kettős ünnep keretén belül egy nem hivatalos, de a Kansas City Barbeque Society (KCBS) szabályai mentén zajló megmérettetésre is sor kerül, amely jövőre az amerikai verseny helyi szakaszává növi ki magát.
Tamás Sándor szerint a rendezvény jól illeszkedik abba az irányvonalba, amit néhány évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgy polgármesterével együtt fogalmaztak meg.
– Azt szeretnénk, hogy Háromszék Székelyföld turisztikai központjává váljon. Ehhez olyan rendezvényeket kell szervezni, amilyen máshol nincs, mert városnapok, színházak, táncegyüttesek máshol is vannak, de Székely vágta, nemzetközi fogathajtó-verseny, Reflex, fotó és grafikai biennále csak itt van. A gasztronómia területén is vannak egyedi rendezvényeink, mint a kürtőskalács, vagy a kolbásztöltő fesztivál, és ilyen lesz ez is: az ország első barbecue fesztiválja, amely „nemzetköziesíti” ezt a folyamatot – sorolta a megyei tanács elnöke.
Az INdiVINO Wine & BBQ másfél évvel ezelőtt kapcsolódott be a magyarországi KCBS versenybe. Debreczi Zsombor, az borstúdió tulajdonosa szerint több ezer éves múltja van a barbecue-zásnak, földbe ásott gödörben, 10–12 óra alatt füstön készítettek hagyományos barbecue-t. Ennek modern változata pedig a mai gépekkel, horizontális és vertikális füstölésű, illetve a kínaiak által kifejlesztett tojás alakú szmókerekkel történik. A KCBS a világ első számú barbecue-szervezeteként 30 éve működik, és 20 ezer tagot számlál a világ minden részén, 500 versenyt tudva maga mögött – mondta el a KCBS bírói képesítéssel rendelkező vállalkozó.
Debreczi elmondta, teljesen összeillő a barbecue és az AgroFeszt, hiszen ebben az ágazatban négyféle húst – csirke, sertésoldalas, sertéslapocka, marhaszegy – sütnek, amelyeket a helyi termelőktől is be tudnak szerezni.
A megmérettetésre Románia és Magyarország területén működő cégek által képviselt csapatok jelentkezhetnek – éppen ennek szervezésében ügyködött Falvai János, az INdiVINO BBQ csapat séfje, aki Budapestről online jelentkezett be a sajtóértekezletre. Elmondása szerint 10–12 csapatra lehet számítani, ebből 4–5 érkezik Magyarországról.
A versenyzők öt kategóriában (csirke, sertésoldalas, sertéslapocka, marhaszegy, és meglepetés kategória) küzdenek meg a legjob­baknak járó díjért. Természetesen koncertek és fellépők is színesítik a programot.
– A fesztivál egyedülálló Romániában, bízunk benne, hogy nemcsak a megye, Székelyföld, hanem a távolabbi térségek érdeklődőit is megszólítjuk— hangsúlyozta Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke.
A rendezvény részletei és a folyamatosan bővülő programja a www.bbqfestival.ro oldalon érhető el.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2018. május 17., 16:03
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Megint egy olyan termek , aminek a nevet az idosebb korosztaly ki sem tudja ejteni! Kellenek ezek a hetvegi zsibvasarok? A tanacselnoknek meg a polgarmesternek ilyesmiben teljesen ki is merul a fantaziaja. Majmolas! Kinek van kedve , penze , minden hetvegen valami hulyesegen resztvenni? Akiknek lenne nem ott fognak tolongani. Foglalkozzanak mar ertelmesebb dolgokkal is , amik az emberek javara valnanak nem pedig nehanynak a zsebere!!

    • User
      Dátum: 2018. május 17., 21:46
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Miért kéne minden az idősebb korosztálynak szóljon? Mindenki hangoztatja, hogy a fiatalok-e a jövő, de bármi történik, ami esetleg őket jobban megfogja, mint egy 50 éves zenekar koncertje, már egyből azzal jövünk, h a nyudíjasok így s a nyudíjasok úgy..
      Ezek a rendezvények az emberek javára vannak, hiszen promózzák (jajj, bocsánat, ezt sem értik) – reklámozzák, népszerűsítik a régiót.

  • User
    Dátum: 2018. május 18., 11:27
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ha a fiataloké a jövő, muszáj nekik idegen nyelven szóljon? Értem, hogy lehet hívni a sült húst bárbekúnak is, de könyörgöm, olyan szép a magyar nyelv, muszáj szétbárbekúrni?

Ajánló

Röviden

Kigyulladt autó Tegnap délután fél kettő körül értesítették a megyei tűzoltókat, hogy a sepsiszentgyörgyi Kaufland parkolójában egy személygépkocsi motorja kigyulladt. A lánglovagok rögtön a helyszínre siettek, ahol kiderült, körülbelül tíz százalékban égett le, károsult a jármű motorja (a gyúlékony alkatrészek). A tüzet valószínűleg egy rossz vagy helytelenül szigetelt kábel miatti rövidzárlat okozhatta. Szerencsére senki nem […]

Jobb utakért

Az elmúlt 50 év legnagyobb összehangolt fejlesztését indítjuk el, emelte ki Tamás Sándor tanácselnök a megyei tanács soros ülésén tegnap, ahol Orbaiszék településeinek modernizációs programját mutatta be. Kovászna Megye Tanácsa Zágonban tartotta májusi ülését.

Agresszív hajléktalanok

Olvasónk agresszív, kolduló hajléktalanra panaszkodott, aki a sepsiszentgyörgyi, központi Erzsébet parkban kezdett szitkozódni, miután nem kapott aprót italra. A hajléktalanszálló vezetőségétől érdeklődtünk, és elgondolkodtató részletekről szereztünk tudomást.

Ballagási könyvajándékozás

Pár évtizede még a könyv volt a ballagások ajándékslágere. Jogosan: tanult éretteknek vittük az olvasnivalót, a könyv mindenki számára ugyanolyan hasznos, nem kell testre szabni, méretre, nemre. És tartós. Kíváncsiak voltunk, a digitalizálódás világában mire jutottunk, visznek-e még ilyen ajándékot kicsengetésre.

Olt utcai kálvária

A sepsiszentgyörgyi Olt utcában húzódó járda a téli fagyok után szinte éves rendszerességgel áldatlan állapotba kerül. A városvezetéstől érdeklődtünk a jövőbeli tervekről.

Új elnököt választottak

Tisztújító közgyűlést tartottak szerdán a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklubban. Szántó Évát egyöntetűen szavazták meg a nyugdíjas szervezet élére a jelenlévő tagok.

Politikai hátszél is kéne

Antal Árpád polgármester a megyeszékhelyen zajló útfelújítási munkálatokat újságolta tegnapi sajtótájékoztatóján: az önkormányzat által megrendelt útfestő-gép végre megérkezett, így egy munkacsapat dolgozik is vele. Az elöljáró szerint majd’ minden nap egy-egy újonnan festett úttest, parkolósáv, biciklisáv fog megjelenni a városban, a tervek szerint a nyár végére az egész város úthálózatát újrafestik.

Röviden

Varsóban egyeztetnek Ma Varsóban kerül sor az első kormányközi megbeszélésre Lengyelország és Románia között. „Délután, a kormányülést követően utazunk el több miniszterrel Varsóba, hogy részt vegyünk május 25-én Lengyelország és Románia első kormányközi egyeztetésén. A tárgyalásra az ad okot, hogy mindkét állam idén ünnepli centenáriumát – Románia a nagy egyesülés évfordulóját, Lengyelország függetlenségének évfordulóját ünnepli” […]

Öt ló ment a vágóhídra

Csupán május hónapban (1–22. között, a statisztikai adatok szerint) nem kevesebb mint 5 kóbor lovat fogtak be a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök, de belterületen legeltető pásztorral is akadt gondjuk, akinek májusban átlag hetente 2 jegyzőkönyvet állítottak ki az egyenruhások. Részletekről érdeklődtünk.

Kis jövedelműeknek

Május végéig tehetik le az igényléseket az iskolák az Euro200 támogatási programra, azon diákok számára, akik számítógép-vásárlási értékjegyet kapnak. Az értékjegy, a gyerekek számától függetlenül, családonként csak egy alkalommal igényelhető.

A láthatatlanok

Kapkod a kormány a fiatal munkaerő után, ám az intézmények, törvényszövegek közötti egyeztetést krónikusan elhanyagolja, így a megtett erőfeszítések hatékonysága is csekély mértékű. Eközben a munkaerő-foglalkoztatási hivatal az iskoláit elvégző (vagy elhagyó), de még nem foglalkoztatott és képzésben sem résztvevő, 25. életévüket be nem töltött fiatalokat – az úgynevezett NEET-eket – igyekszik nyilvántartásba venni.

Röviden

Figyeljünk a környezetünkre! Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala tájékoztatni szeretné a lakókat arról, hogy mire érdemes odafigyelni egy természetben történő kirándulás alkalmával, hogy az ne csak biztonságos, hanem környezetkímélő is legyen. A legfontosabb előírás, hogy tüzet csak erre alkalmas, már előre kialakított helyeken lehet gyújtani. Ott, ahol nincs kialakított tűzhely, a kirándulók hordozható grillsütőt használhatnak. A szemetet, […]

Gépkocsi a hűségeseknek

A képen látható személygépkocsit vezetheti haza az az olvasónk, aki május 31-ig legalább 1 hónapra megrendeli lapunkat. A nyereményautó megtekinthető egészen május 26-ig Kovásznán, a Csacsa bár előtt, azután pedig Barót főterén, egészen május 31-ig.

Földön talált holmi?

Sok esetben halljuk a „bölcs tanítást”, miszerint a földön talált holmit megtartani nem lopás. Elvesztett tárgyak, pénztárcák komolyabb pénzösszegek visszaszolgáltatása után akadnak, akik a becsületes megtaláló fejéhez vágják, hogy biza jó bamba volt, hogy visszaadta, mert akár meg is tarthatta volna. A rendőrséget kérdeztük az ide vágó törvényekről.

A középiskoláig leállnak

Világszinten csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma az elmúlt húsz évben, az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, a háromszéki gyerekek koruk előrehaladtával egyre kevesebbet akarnak mozogni, s erre a szülők is „rásegítenek”. A megoldás a megfelelő táplálkozás és mozgás lenne – vélik a szakemberek.