Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Készül az új törvény

Az elmúlt év végén számoltunk be arról, hogy jövőben az önkormányzatoknak jogában áll megvásárolni azokat az elárverezésre szánt ingatlanokat, amelyekért a tulajdonosok nem tudták fizetni a bankkölcsönt.

Az RMDSZ tájékoztatása szerint a parlament novemberben fogadta el először a szövetség által kidolgozott jogszabálytervezetet, azonban Klaus Johannis államfő visszaküldte a parlamentnek felülvizsgálatra.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester már néhány évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, miközben sok család nem tudja fizetni ingatlanhitelét, és emiatt elárverezésre kerül az ingatlanuk, az érvényben lévő jogszabályok értelmében szociális lakást csak azon személyeknek lehet adni, akiknek nem volt saját tulajdonban lakásuk. Antal szerint ez abból a szempontból is igazságtalan volt, hogy így azokat büntette a román jogrendszer, akik kockáztattak, bátrabbak voltak, és nem nyújtották a kezüket, hogy szociális lakást kapjanak, hanem hitelt vettek fel a banktól. Ezt orvosolná az RMDSZ által kidolgozott jogszabálytervezet.

A szenátus hétfőn módosításokkal újra elfogadta a lakásügyi törvényt kiegészítő jogszabályt, amely lehetőséget biztosít az önkormányzatok számára, hogy részt vegyenek a bankok vagy akár a felszámolók által meghirdetett árveréseken, és amennyiben megvásárolják az ingatlant, akkor ezt átalakíthatják szociális lakássá úgy, hogy bérbe adhatják a volt tulajdonosnak. A megvásárolt lakások a város köztulajdonát képezik majd, és tilos az elidegenítésük. A lakásokat 5 évre adhatják bérbe a volt tulajdonosoknak, de lehetőség lesz a szerződés meghosszabbítására.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük