Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kedvezmény bliccelőknek

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, a tilosban parkoló kap egy felszólítást a helyi rendőrség részéről, és ha 48 órán belül kifizeti a napi parkolójegy árát, vagy­is a tíz lejt, elkerülheti a bírságot. Ugyanakkor az önkormányzat szándéknyilatkozat formájában tervbe vette a fizetéses parkolók bővítését is.
Jelenleg a parkolás a belváros 15 utcájában díjköteles több mint hétszáz fenntartott parkolóhelyen, és a tervek szerint a Váradi József utca alsó részén is bevezetnék ezt, de a költségvetés hiányában egyelőre még nem tudták beszerezni a szükséges két jegyautomatát. Másfelől az áruház mögötti belső magban is szeretnék rendezni a parkolást, és ennek érdekében egy kimutatást kértek a pénzügytől arról, hány autó van bejegyezve az ott lakók nevére. „Ezt nem tudom másképp elképzelni, mint azt az egész belső magot egységesen kezelni, de ott van egy nagy kereskedelmi egység is, tehát eléggé problémás”, hangsúlyozta Tóth-Birtan.
A képviselőtestület elnapolta a lakónegyedi parkolóhelyek odaítéléséről szóló szabályzat vitáját, miután Ivan Nicolae volt tanácsos egy helyi civil szervezet nevében közigazgatási pert helyezett kilátásba az átláthatósági törvény előírásainak be nem tartását kifogásolva. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük