Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Karácsonykor is dolgoztak

Múlt év végén nagyon sok segítő szándékú embert mozgatott meg annak a mikóújfalusi családnak a sorsa, ahol az anyuka a koraszülést követően nem sokkal meghalt. Az anya második élettársi kapcsolatából származó 7 és 8 éves gyerekekkel együtt élt a pár, és érkezett a harmadik, immáron közös gyermek, amikor a szomorú eset megtörtént.

A bajbajutottak segítségére sietett a család egyik jó szomszédja, a közösségi hálón közzétett felhívásra pedig nagyon sok magánszemély, civil szervezet is azonnal és hatékonyan lépett közbe. Igaz, időközben sok téves információ is megjelent az esetről, de ettől függetlenül az adományokból sikerült teljesen felújítani a család sanyarú állapotban levő kis házát, amely teljes külső-belső felújításon, szigetelésen esett át, még a tetőcsere van hátra.

A kivitelezésbe nagyon sok falusfél is beszállt, de a gyakorlatilag új hajlékon, az ahhoz szükséges anyagokon és a pénzen kívül bútorokat, tartós élelmiszert, játékokat, édességeket, tisztítószert is adományozott az Életmentő Kupakok Egyesület, több önszerveződő csoport, a kézdivásárhelyi Nők Egyesülete és mások. Egy fiatalember 1 köbméter tűzifát is helybe szállított a családnak, még folyamatban van egy kályha beszerzése, az egész folyamatot pedig az elsőként megmozduló szomszédok vezényelik le.

Az újszülött még mindig a brassói kórházban van, jelenleg is csak alig másfél kilós, de amint kiengedik, az apukának szándéka hazavinni és felnevelni, valamint a nagyobb gyermekek gyámságát is meg szeretné szerezni: ehhez még a polgármesteri hivatal szociális ügyekért felelős munkatársának kell helyzetfelmérést készítenie, vizsgálván a körülményeket és a férfi alkalmasságát a gyermeknevelésre. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük