Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövő héten ítélet

Rövid, de érdemi tárgyalásra került sor tegnap a Brassói Ítélőtáblán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által a Kós Károly Líceum ügyében indított perben. A testület meghallgatta a feleket, ítéletet október 12-én hirdet.

Ezúttal „kegyeskedtek” megjelenni az alperes ügyvédei is (legutóbb azért halasztottak, mert a perbe belépő tanfelügyelőség nem küldött képviselőt a tárgyalásra) – mondta el Bálint József.
– Ügyvédünk fenntartotta álláspontunkat, hogy nem indokolt bezárni az iskolát, hisz ebben az évben is több mint 300 diákja van, hogy ezeket bezsúfolták egy másik iskolába, ahol friss levegőt Facebookon kapnak, hogy a megoldás rossz és törvénytelen. Törvénytelen, hisz a jogszabályok szerint ki kellett volna kérni az érdekelt gazdasági szféra és a szülők véleményét (ezután még mindig azt tehettek volna, amit akarnak, de formailag meg kellett volna őket kérdezni), és hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A tanfelügyelőség és a helyi tanács ügyvédei elmondták, kevés a gyerek, és ez így van a legjobban, minden szépen meg van oldva, nem kell változtatni semmit – részletezte az EMNP megyei elnöke.

Bálint abban bízik, hogy az ítélőtábla belátja, itt a tanács visszaélt a hatalmával, és elrendeli, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot.

Amint ismeretes, miután nem tudta megakadályozni, hogy a tanács összevonja a Kós Károly Líceumot a Puskás Tivadar Líceummal, az EMNP bíróságon támadta meg a tanácshatározatot, ezt alapfokon Sepsiszentgyörgyön tárgyalják. Ezen kívül egy per a Brassói Táblabíróságon is folyik, amiben az EMNP azt kérte, hogy amíg alapfokon nem döntenek, függeszszék fel a tanács határozatát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 6., 16:55
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Most mar csak arra lennek kivancsi, hogyha ,ne adj’Isten valami csoda folytan ,a birosag arra kotelezne a helyi tanacsot,hogy fugessze fel hatarozatat,hogyan rendeznenek mindent vissza a regibe?