Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól sikerült a SIC Feszt

Jól sikerült a SIC Feszt Kovászna megye

Úgy tűnik, lejárt a Sic Feszt Székelyföldi Szabadegyetem és fesztivál szervezőinek helyszínkereső korszaka, az idén először a mély vízbe dobott Sugásfürdő teljes mértékben bevált, és tökéletes kerete egy Székelyföldet kiszolgáló, családias hangulatú, tartalmas rendezvénynek. A Háromszéki Ifjak Tanácsa (HÁRIT) pénteken sajtótájékoztatón értékelte ki a háromnapos eseménysorozatot.
Naponta közel 3000 ember fordult meg Sugásfürdőn, (a legnagyobb létszámú közönséget Bye Alex és a Slepp vonzotta), bevált a buszos szállítás is. A hagyományos diákolimpiának a témája idén a katonaság volt, ekörül forogtak az interaktív vetélkedők, feladatok, amelyekbe 100 diák kapcsolódott be aktívan. Remélhetőleg közülük kikerül majd az utánpótlás és egy tenni akaró csapat a több mint 50 háromszéki tagszervezetben, illetve a jövő évek SIC Fesztet szervező csapata is – eddig is az volt a tapasztalat, hogy a résztvevők egy része önkéntesként vállalt szervező munkát – mondta Kelemen Szilárd HÁRIT-elnök.
A Művészeti és Népiskola partnerségével idén először kialakított folkudvarral, ahol népdalt, néptáncot tanítottak és táncház működött, új célcsoportot is bekapcsoltak közönségként, résztvevőként. Az előadásokon trendi témákat tárgyaltak, amik megszólíthatták a tizenéveseket, kötetlen hangnemben beszéltek gazdaságról, fiatal szülők problémáiról, aktuálpolitikáról és mezőgazdaságról is. A családi napra (idén is) nagy igény volt, ezt jelzi a több mint 1500 résztvevő, köztük 500 gyermek, akik Mátyás koráról tanulhattak játékosan.
– Incidensmentes rendezvény volt – nyugtázta elégedetten Kelemen Szilárd, és bejelentette a jövő évi SIC Feszt időpontját: augusztus 8–11-e között zajlik majd, a tervek szerint ugyancsak Sugásfürdőn.
– Kell 5 év, hogy egy fesztivál kiteljesüljön, ez megvolt, mára a környékbeli fiatalok közkedvelt találkozási helye lett a köztudatba idényzáró fesztiválként beépült SIC Feszt. Háromszéken kívülről is sok résztvevő volt Hargita, Maros és Brassó megyéből – értékelte Grüman Róbert korábbi HÁRIT-elnök, jelenleg az RMDSZ Háromszéki Területi szervezetének ügyvezető elnöke. Ugyanakkor kifejezte büszkeségét, hogy a 90%-ban 17–18 éves korosztályt képviselő önkéntes csapatra rá lehetett bízni felelősségteljes szervezői feladatokat is.
– Ahogy nőtt a résztvevői létszám, úgy kellett fejlődni az infrastruktúra fejlesztésével is – tekintette át az előző éveket – gyakorlatilag a SIC Feszt nulladik napja a táborépítéssel telt, most egy kicsit könnyebb dolgunk volt, már csak azért is, mert a helyszín eleve villamosított. Hozzátette, Sugásfürdő befogadóképessége 4–5000 ember, ennyinek még jó hangulatot lehet biztosítani, nem akarnak ennél nagyobbra nőni.
Bodor Loránd, a völgyben a szórakoztató létesítményeket és wellnesközpontot működtető Rekreatív Rt. igazgatója a sajtótájékoztatón kifejezte örömét, mert az ilyenszerű rendezvények megmutatják azt, hogy Sugásfürdőben van potenciál. A visszajelzések alapján nagyon sikeres SIC Fesztet zártunk – mondta ki a végszót. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 27., 9:21
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Bevált a buszos szállítás? Nem tudom,melyik buszokat látták ők. Az ember mikor legjobban érzi magát, akkor kell ott hagyja a bulit, mert csak 2ig van busz, hanem gyalogolhat hazafele.. és azon mint a heringek, 3x annyian, mint amennyi lehetne egy buszon. S ha maradtál, úgy is kipakoltak..
    Lehet hazudni, de nem a nyílvánvalót hazudjuk le na!