Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Járulékos gondok

Járulékos gondok Kovászna megye

Év végi költségvetés módosításról, illetve a 131-es út újjáépítésének pályázata kapcsán egy járulékos határozat elfogadásáról döntöttek csütörtökön a baróti tanácsosok. Emellett „járulékos” gondok is szóba kerültek.

Incze István tanácsos megemlítette, hogy jó lenne, ha a Petőfi utca után a Víz utcában is betömné kaviccsal az utcai gödröket a hivatal, vannak ugyanis autósok, akik a körülmények ellenére szeretnek gyorsan hajtani az említett utcában, gyakorlatilag a cserepekig spriccelve a sarat. Az alpolgármester megígérte, lépni fognak az ügyben. Szóba került a Felsőrákos felé vezető út helyzete is, mint elhangzott, itt egyelőre a folyamatos gyaluláson kívül (utoljára egy hete egyengettek) mást nem nagyon tudnak mit tenni.

Köpecről és Miklósvárról az utcai világításra érkezett panasz. Pál- Szilágyi Zoltán tanácsos ezzel kapcsolatban úgy vélte, a lámpatestek legnagyobb baja az, hogy már kiszolgálták idejüket, megértek a cserére, és felszólította társait, gondolkozzanak el azon, hogyan lehetne a városhoz tartozó településeken áttérni a korszerűbb eszközökkel való világításra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük