Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ittas romák a vonaton

Ittas romák a vonaton Kovászna megye

Több tucat roma dorbézolt pénteken a Regio Călători társaság Sepsiszentgyörgy–Bereck járatán, panaszkodott olvasónk, aki arra volt kíváncsi, hogy mit tudnak tenni az illetékesek olyan esetben, ha netán tettlegességig fajulna a provokáció.
Olvasónk elmondása szerint Sepsiszentgyörgyön szállt vonatra a több mint húsztagú roma csoport: felnőttek, gyerekek egyaránt. Már indulás előtt hangoskodtak, egy rendőr figyelmeztette is őket, hogy csendesebben viselkedjenek. Miután a rendőr leszállt, és a vonat elindult, a romák azonnal vodkavedelésbe kezdtek, közben a többi utast provokálták: az üléseik fölé könyököltek vagy épp német szavakat mondva koldultak (egymás között meg magyarul nevetgéltek). A két vagon közti részen is, ahol a mosdó van, teret foglaltak: dorbézoltak, ütötték a vonat oldalát, énekeltek. Olvasónk elmondása szerint még a kalauztól sem tartottak, azzal is lekezelően bántak.
Végül, az utasok legnagyobb megkönnyebbülésére a csoport nagyobbik része leszállt Cófalván, de így is sok emberben keltett aggodalmat ez a fajta agresszív viselkedés. Kérdésünkre Sigmond Mihály mozdonyszín-főnök elmondta: a vonat személyzete kénytelen kerülni a konfliktust, hiszen női kalauzok is vannak, de ha ténylegesen elszabadulnak az indulatok, akkor a rendőrséget hívják, akik a legközelebbi megállóban vagy – szükség esetén – akár két megálló között is közbeléphetnek. Hangsúlyozta: a Sepsiszentgyörgy–Bereck szakaszon ritkábban alakul ki konfliktusos helyzet, inkább Bodzaforduló felé vannak bajok, ahol néha két állomás között kell megállítani a vonatot, hogy a rendőrség közbeléphessen. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 8., 10:12
    ÉRTÉKELÉS: 16

    nem felnek senkitol mert tudjak hogy a hatosagok ugyse buntetik meg oket mert ugyse tudnak kifizetni es akkor a buntetesuk a primaria kerulne ott meg kintlevosegnek szamitana……

    • User
      Dátum: 2018. május 9., 9:54
      ÉRTÉKELÉS: 3

      A PC megnevezése a cigánynak nem a roma, hanem az Indiából a Világ minden szögletébe emigrált páriák azon, szolidárisan kötelezett, endogám csoportja, akiknek a társadalmi integrációja jelenleg is folyamatban van – vagy valami hasonló lenne.

  • User
    Dátum: 2018. május 8., 15:27
    ÉRTÉKELÉS: 13

    A rendőr miért nem maradt a vonaton? Gondolhatta volna mit fognak elművelni,nem az első eset.Megéri a kalauzoknak is ilyen körülmények között dolgozni, sokat utazom ezen a járaton sokat látok.Sem magyar sem román nem vitatkozik a jegy miatt de ők igen, a zöme ingyen utazna.Sajnos ez a világ róluk szól és nagyszerűen fel vannak világosítva jogaikról csak éppen a kötelességek maradnak el és ha olyant szól az ember akkor rögtön azt harsogják diszkriminálják őket.És mi lesz még a most felnövő ifjú generációkból … az Isten óvjon meg minket …
    A másik ami még zavar az, hogy a leszálló utasok többsége nem csukja be maga után az ajtót,legyen tél vagy nyár.

  • User
    Dátum: 2018. május 12., 23:49
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Lopnak,csalnak,nem dolgoznak,adot nem fizetnek,koldulnak,isznak,nem mosakodnak,veszekednek,verekednek es ezt toleralja es segitti az allam.Genetikai selejtek mast szot nem lehet talalni rajuk.