Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Iskolájukért tüntettek

Iskolájukért tüntettek Kovászna megye

Jó néhány éve nem volt már tüntetés a megyeszékhelyen iskoláért, tegnap a Puskás Tivadar Szakközépiskolába való beolvasztás és az iskola szellemiségének, jogi személyiségének elvesztése ellen tüntetett a városháza előtt a Kós Károly Szakközépiskola teljes személyzete és diáksága, valamint az álláspontjukkal egyetértők.

Komán László, a székét sikeres versenyvizsga után alig pár hete elfoglaló igazgató a polgármesteri hivatal előtt megtartott beszédében leginkább azt nehezményezte, hogy a sajtóból kellett megtudniuk a helyi tanács vonatkozó határozatát, és nem volt módjuk álláspontjuk kifejtésére, a konzultálásra. Paradox módon pont a román tanácsosok álltak ki ellenszavazatukkal a Kós-líceum mellett a két magyar néppártos képviselőn kívül – ezt meg is köszönte nekik –, nem pedig a tanács pedagógusai, rótta fel.

A továbbiakban Komán felsorakoztatta érveit a költözés és a Puskás-szakiskolával való egyesítés ellen: a tanügyi törvény előírásának, mely szerint egy iskola önállóságának feltétele a minimum 300-as létszám, eleget tesznek, a diákszám csökkenése két éve megállt, a most felszerelt húsfeldolgozó műhely, illetve beindított szak gyarapodáshoz vezetett volna. A városházának nincs hatástanulmánya a jövő évekre vonatkozóan, nincs megoldva a speciális osztályok helyzete az új helyen, sok 16-17 éves fiú ki fog maradni, az önkormányzatnak nincs megoldása a Kós-líceum kisegítő és nem didaktikai személyzetének a helyzetére, el fognak tűnni a szakiskola által kínált profilok, mint a Perspektíva szakjaival történt. A gazdasági egységek igénylik a Kós tanoncait, a tavalyelőttihez képest, a múlt tanév végén megduplázódott a sikeresen érettségizők aránya, valamint a színvonalra vonatkozó kifogások is gyengék, hiszen tavaly több versenyről is díjakkal, dicséretekkel tértek vissza az iskola tanulói.

A következő felszólaló, Tordai Ernő a szülőbizottság képviselőjeként állást foglalt a diákok leminősítése, valamint az önkormányzat önhatalmú eljárása ellen. Véleménye szerint az önkormányzat pontosan úgy járt el, mint a fejünk fölött a mi ügyeinkről döntő bukaresti szervek, személyek, intézmények, holott ezt az eljárást ők is helytelenítik.
Dr. Péter Sándor az intézmény volt tanáraként a más iskolák javára történő bővítést rótta fel a városvezetésnek, valamint ő is szóvá tette a párbeszéd hiányát. Tóth Gáspár Barnabás, a múltban szintén beolvasztott Perspektíva-szakközépiskola igazgatója is a szakoktatás elsorvasztását rótta fel a helyi tanácsnak, amelynek ezért szégyellnie kellene magát – fogalmazta meg keresetlen szavakkal véleményét.

A tüntetésen nagyon kevesen – félszáznál nem sokkal többen – vettek részt. Ezzel kapcsolatban Komán igazgató lapunknak úgy vélekedett, a történelmi egyházak képviselői „a rájuk nehezedő nyomás miatt” nem vállalták a megjelenést. Pedig csak egy áldást kellett volna elmondaniuk, de „mivel magunkra is tudunk imádkozni”, a Miatyánkot közösen mondták el az egybegyűltek. Azt is elmondta, hogy a prefektushoz folyamodtak, és remélik, megtámadja ezt a tanácshatározatot, de az is előfordulhat, hogy közigazgatási bíróságon támadják meg a beolvasztást előíró határozatot, illetve a minisztériumhoz is eljuttatják a kifogásaikat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük