Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Igéért száguldanak

Igéért száguldanak Kovászna megye

Vasárnap ismét „legszebb napjuk” lesz a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban foglalkoztatott fogyatékkal élőknek, ugyanis motoron vagy quadokon száguldhatnak Erősdre és vissza, ott pedig egy akadálymentes istentiszteleten töltenek el felemelő pillanatokat.
A Diakónia Alapítvány által működtetett Írisz Ház és az erősdi László Ferenc Kulturális Egyesület negyedik éve szervezi meg az akciót. Első évben, 2014-ben csak 13 motoros vett részt, a következőben 26, tavaly már 38; időközben a Sepsi Medvék is csatlakoztak terepjáróikkal a Free Adventurer társaság motorosaihoz. Ez megkönnyítette a fogyatékosok szállítását.
Idén kevés anyagi támogatást sikerült szerezni az akcióra, de a Free Adventurer és magánszemélyek adományaiból összejöttek a délutáni bográcsozáshoz szükséges hozzávalók, a hagyományos kürtőskalács is kijut, az Írisz Ház munkatársai pedig munkájukkal járulnak hozzá az élményszerzéshez. Az intézmény igazgatója, Makkai Péter, valamint a Diakónia sepsiszentgyörgyi fiókjának elnöke, Incze Zsolt (mindketten református tiszteletesek, maguk is motoroznak) személyes részvételükkel támogatják az akciót.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük