Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Hogy velünk tekerhessen!”

Kedden a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület székhelyén tartották a Tekerj egy jó célért! jótékonysági akció projektzáró sajtótájékoztatóját.

Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke elmondta, a negyedik Tekerj egy jó célért! akció minden korábbi rekordot megdöntött 960 résztvevőjével. Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) ügyvezetője hangsúlyozta, egy közösség ereje igazán abban mutatkozik meg, amikor bajba jutott tagján segít. „Kézdivásárhelyen igazán érezhető ez a közösségi szellem. Bár általában eszközökre pályázunk, ezúttal az emberek Imre Kristóf gyógyulásáért kívántak kerékpározni,» hogy jövőben ő is velünk tekerhessen«.”
Megjegyezte, a közösségi alap felhasználásával szervezett eseményen a 960 regisztrált bringázó mellett további negyven személy dolgozott a kitűzött cél megvalósításáért. „Ebben a csodálatos megmozdulásban komoly szerepe van Bakk Vitális Kinga igazgatónőnek, hiszen a résztvevők 75 százaléka az általa igazgatott Zarah Moden és New Fashion készruhagyárakból jelentkezett”, hangsúlyozta. Hozzátette, a résztvevő cégek az általuk tekert köröknél több pénzt adományoztak a cél érdekében, így bár az akció során 36.965 lej gyűlt, a végső összeg 38.710 lej, amelynek 60 százalékát, azaz 23.226 lejt ajánlottak fel Kristóf gyógyulására. „Azt kívánom, ez a sok pozitív megnyilvánulás és energia menjen Kristóf irányába, és segítse az ő gyógyulását”, mondta, majd támogatási szerződés formájában átadta az összeget Imre Olivérnek, Kristóf édesapjának. A fennmaradó összegből augusztus végéig a Millennium parkban felszerelnék a biciklipumpát, illetve a sportcsarnok melletti játszóteret bővítenék ki. A folytatásban a HKA közösségikártya-alapjának jelentőségéről szólt. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük