Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hittel, családdal, munkával!

Hittel, családdal, munkával! Kovászna megye

A Magyar Unitárius Egyház fennállásának és a Tordán 1568-ban kihirdetett vallásszabadságnak 450. évfordulójáról megemlékezve 15 székely 450 kilométeres lovas zarándoklatra indult. Háromszékről Mihály Pál sepsiszentkirályi népzenész csatlakozott a csoporthoz, ezzel beteljesítve régi álmát.

A többségében udvarhelyszéki lovasokból álló csapat, melynek legifjabb tagja 9 éves (de van két tizenéves gyermek is), pénteken este a székelyderzsi unitárius templomban istentiszteleten vett részt, ahol István Ildikó népdalénekes (Mihály Pál felesége) és leánya énekelt fohásszal kérték a Szűzanya segítségét az útnak indulókra. A lovasok János Zsigmond fejedelem születésnapjára, július 7-re időzítették az indulást, ugyanis az ő uralkodása alatt foglalták törvénybe a vallásszabadságot. Két hét és a Székelyderzs – Bözöd – Marossárpatak – Torda – Nagyenyed – Gyulafehérvár – Vízakna – Fogaras – Olthévíz útvonalon, lóháton megtett 450 kilométer után a csapatnak július 21-én kell megérkeznie Homoródoklándra. Azért éppen oda, mert az ottani unitárius lelkész, Kelemen Levente a zarándoklat ötletgazdája, és az egyik főszervező, a másik pedig Demeter Sándor székelyderzsi lelkipásztor.
Mihály Pált az ő indíttatásáról kérdeztük, bár a hagyományőrző és lószerető embereket tömörítő csoportban ő teljesen otthon van:
– Lóháton utazni egy belső utazást is jelent. Vágytam megtapasztalni az egymásrautaltságot, amikor csak te meg a ló vagy. De a lelki szabadságot is megéli ilyenkor az ember, és elmélkedhet a 450 éves vallásszabadság történelmi-vallási jelentőségéről – mondta Mihály Pál, aki amúgy ezen az úton barátkozik meg új lovával, melyet Magyarországról szerzett be. Az indulás reggelén ült először a hároméves kisbéri kanca hátára, de két nap után már úgy érezte, teljes köztük a harmónia.
A lovasok légvonalban, GPS-es segítséggel haladnak útjukon, néhol kerülőre kényszerülnek egy-egy szakadék vagy sűrű erdő miatt. Csomagjaikat egy autó viszi utánuk, a nyeregtáskában csak a legszükségesebbek kapnak helyet. Hosszas szervezés előzte meg az utat, csak a lovak abrakja napi 100 kg, ezt is szállítani kell. Pótlovat szállító utánfutó is kíséri a csapatot, és mint kiderült, jó volt előrelátónak lenni, már az indulás utáni órákban elvágta a lábát az egyik hátas, cserélni kellett.
Iskolákban, parókiákon szállnak meg, de hétfőn például Marossárpatakon egy huszárcsapat vendégelte meg őket. Első nap 70, második nap 40 kilométert tettek meg nehéz terepen, minden napra jut közel ennyi, egyetlenegy pihenőnap van beiktatva a programba. De a hangulat jó, mikor lépésben haladnak, beszélgetni és együtténeklésre is alkalom nyílik. A lovas zarándoklat jelmondata egyébként az erre az alkalomra készített zászlókra is fel van hímezve: Hittel, családdal, munkával. Bizonyára lesz majd mit meséljenek az unokáknak. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük