Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hasznos felmérés

Tizennyolc utcából 153 sepsiszentgyörgyi polgár jelezte az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), hogy utcájuk indokolatlanul került magasabb adózási kategóriába.

Bálint József tegnapi sajtóértekezletén elmondta: nem az volt a céljuk, hogy „felfordulást” csináljanak, hanem az, hogy kijavítsák az elkövetett hibákat.

– Minden esetben kevesebb pontszám jött ki, mint amennyit korábban a tanács megállapított, de kilenc esetben ez nem volt elég ahhoz, hogy alsóbb adózási kategóriába kerüljön az utca, másik kilencben viszont, egy tanácshatározattal, a besorolás megváltoztatását javasolják – magyarázza az EMNP városi elnöke.

A tervezet egy kategóriával alacsonyabb sávba sorolja a Budai Nagy Antal és a Forrás utcákat, valamint az Otthon, a Liliom és a Textilesek sétányokat. Számításuk szerint túl magas a besorolása a Csíki és a József Attila utcák város széle felöli végének, a Grigore Bălan út Orex melletti beugrásának és a Gólya utca Fenyves és Tavasz utcák közötti szakaszának.

– Ezek a 220 utca 4%-át, az ingatlanok 2%-át, a helyi adók 0,5%-át jelentik, mintegy 100 ezer lejes összeget, ami a városnak lehet, hogy nem nagy összeg, de az embereknek számít – véli Bálint. – A határozattervezetet közvitára bocsátották, leghamarabb június végén kerülhet napirendre, de ha átmegy, visszamenőleg, január 1-jétől lesz érvényes. A befizetett pénzt körülményes visszaigényelni, de jövőben annyival kevesebbet kell befizetni – tette hozzá az EMNP megyeszékhelyi elnöke.

A Kós Károly Líceum megtartására 1400 aláírás gyűlt össze, a bírósági per egyelőre elhúzódik a város „értetlenkedése” miatt, ugyanis „nem voltak biztosak, hogy őket érinti-e az ügy”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük