Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Három évtizede járnak Kovásznára

Három évtizede járnak Kovásznára Kovászna megye

Egy izraeli házaspár több mint harminc esztendeje, évente kétszer visszajár Kovásznára. Hogy miért? Mert itt jó! Nemrég tucatnál is több izraeli újságíró kereste fel az orbaiszéki fürdővárost.

A 14 izraeli újságírót a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT) hordozta körbe az országban olyan főbb megállókkal, mint Szinaja, Brassópojána vagy Segesvár. A kovásznai kitérőt Rosner Herman, az ANAT vezetőségi tagja „járta ki”, mások mellett a Román-Izraeli Kereskedelmi Kamara közreműködésével.
Az újságírók a Raymond és Mazal Kohen házaspárral is találkoztak, akik több mint harminc esztendeje járnak Kovásznára.
– Évente kétszer jövünk, mert itt jó. A feleségemnek javasolták a romániai kezelést – magyarázta Raymond Kohen.
Azt mondják, az eredmény látszik is, hiszen mindig jobban érzik magukat, amikor hazamennek.
– Nagyszerű ez a kezelés, a mofetta, a borvizes fürdők, nagyon sokat segítenek – jelentette ki Mazal Kohen.
A házaspár úgy emlékszik: 33 évvel ezelőtt „nem sok mindent” lehetett kapni Kovásznán, de az­óta ez is megoldódott.
Herman Rosner szerint a fürdőturizmus a régió egyik kitörési pontja lehet, amely révén fenntartható fejlődés valósítható meg.
– A negatív ionokban gazdag levegő, a mofetták és a rengeteg változatos borvízforrás „az egészség ezer forrásának városává” teszi Kovásznát, éppen ezért védtem le a szabadalmi hivatalnál ezt az elnevezést, divatos szóval brandet. find more here. Ehhez az egészhez hozzáadódik még az a mintaszerű kezelés, amit a Dr. Benedek Géza Szívkórházban nyújtanak a pácienseknek, ezért kitartok amellett, hogy a háromszéki gazdaságban a fenntartható fejlődést a fürdőturizmusra kell építeni – nyomatékosított Rosner.
A szakember véleménye szerint az európai üdülőhelyek közül Kovásznán lehet a leghatékonyabban kezelni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, ami már azért sem csekélység, mert ebből az okból regisztrálják a legtöbb halálesetet a kontinensen, és Románia lakosságának 40 százaléka szenved magas vérnyomásban. Az elfogyasztott gyógyszermennyiség 50 százalékát lehetne „kiváltani” a kovásznai természeti tényezők hatásával.
– Ezért állítom azt, hogy Kovászna egy „aranybánya”, amelynek a háromszéki turizmus mozdonyává kell válnia – jelentette ki Herman Rosner.
Az Országos Turisztikai Hatóság egyik fő célkitűzésévé tette olyan módon népszerűsíteni Románia természeti szépségeit, hogy különböző országokból újságírók csoportját hívja meg, akiket körbevisz az országban. Így saját tapasztalataikat írhatják meg, és nem másoktól kapnak információkat arról, hogy mit lehet itt látni, hogyan lehet a szabadidőt eltölteni, milyen ár-minőség arányt találnak. Távolabbi célkitűzés lenne, hogy elérjék azt, amire más országok esetében már van példa, hogy az Európai Unió országainak egészségbiztosítási pénztárai megtérítsék a romániai gyógyturisztikai központokban (pl. Kovásznán) kapott kezelések árát. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás