Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Három első helyezés

Három első helyezés Kovászna megye

Április 5–7. között Kézdivásárhelyen szervezték meg a Protestáns Felekezetek Országos Tantárgyversenyét, aminek a Református Kollégium adott otthont. Tizenhárom megyéből összesen 122 diák érkezett a vetélkedőre, megyénket tizennyolcan képviselték. Háromszék diákjai kiváló eredményeket értek el, három első helyezettünk van.

Az ünnepi megnyitó áhítattal kezdődött a Vigadóban, ezt nt. Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkipásztor tartotta, majd a jelenlévőket a házigazda Farkas Ferenc, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója köszöntötte. Az ünnepségen többen felszólaltak, ezt követően népdalénekesek és néptáncosok műsora következett. A három nap során, a több mint 150 résztvevő (diákok, kísérőtanárok és meghívottak) számára gazdag programot kínáltak a szervezők, ami magában foglalta Csinta Samu újságírónak Érték és lélekmentés Kallós Zoltán munkáiban című előadását, táncházat, városnézést és múzeumlátogatást is.
Kovászna megyéből három diák szerzett első helyezést: Ungvári Rebeka (XI. o, Székely Mikó Kollégium), Lakatos Hanna Noémi (VI. o., Gödri Ferenc Általános Iskola) és Tóth Csongor (VII. o., Végh Antal Általános Iskola, Csernáton). Második díjat Molnár Mikola Andrea (Református Kollégium, Kézdivásárhely), harmadik díjat Lázár Zsanett (Református Kollégium, Kézdivásárhely) érdemelt ki. Dicséretben Szabó Renáta (Székely Mikó Kollégium), Hegyi Magor (Tamásfalvi Általános Iskola), Istók Eszter (Református Kollégium) részesült.
Jövőben Zilahon rendezik meg a rangos tantárgyversenyt. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük