Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hanyag útjavítás Kézdin

Hanyag útjavítás Kézdin Kovászna megye

Minden tavasz a gépkocsivezetők idegrendszerének birizgálásával kezdődik, ami néha a pénztárcára is hatással van, ugyanis a balkáni útjavítási módszerektől láthatóan sosem szabadulunk meg.

Legalábbis Kovászna megyében nem, ahol évről évre azzal szembesülünk, hogy az utakat felmarják, majd napokig vagy hetekig „ottfelejtik” a kátyúkat, boldoguljon ki, ahogy tud. Kézdivásárhelyen is reménnyel töltötte el a gépkocsivezetőket, amikor pár nappal ezelőtt megjelentek az útjavítók, gondoltuk, az utcákat pár nap alatt legalább tessék-lássék befoltozzák, s a tengelytörő gödrök egy részétől megszabadulunk. Mint kiderült, mégsem: az utászok hirtelen elpárologtak, a Csernátoni és Petőfi Sándor utcákban most már nem csak hogy mély, de éles peremű gumigyilkos gödrök várják a jóindulattal kevert aszfaltot.

Tudvalevő, hogy az időjárás időnként belekotnyeleskedik az utászok munkájába, viszont az már érthetetlen, hogy miért kell hosszú útszakaszokat kikátyúzni és utána abbahagyni a munkát, miközben esővízzel megtelve rendkívül balesetveszélyesek. Laikus számára is egyértelmű, hogy akkora útszakaszt kellene felmarni, amit azon nyomban be is lehet tömni. Így a gépkocsivezetők káromkodáskultúrája nem fejlődne rohamos léptekben…
(Tegnap 14 óra után nekifogtak-forma aszfaltozni – szerk.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 14., 7:09
    ÉRTÉKELÉS: 10

    amilyenek a gazdak,olyanok az utak…ilyen gyenge varosvezetes Ubul idejen se volt. nagy a csend a varos menedzser korul.senki ratermettet nem keptak?

  • User
    Dátum: 2017. április 14., 10:20
    ÉRTÉKELÉS: 10

    A draga varosvezetes kene kifizesse a kivagott abroncsokat, tonkrement felfuggesztes alkatreszeket. Akkor megtanulnak, hogy kell katyuzni! Bokor ur! Megneyrte a legggyengebb polgarmester cimet! Naponta atveheti a kiasott godrok mellett a gepkocsivezetoktol!

  • User
    Dátum: 2017. április 14., 18:37
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Kezdivasarhelyiek!!! A Husvet-i unnepek utan kezdjunk alairas gyujtesbe ,amelyben koveteljuk hogy,vessenek veget az ilyen tipusu aszfalt foltozasnak[lopasnak].Pl.ha az utca hossza kevessebb mint 500 meter ott tilos a foltozas,az 500 metert meghalado utcakban egy folt nem lehet rovidebb mint 50 meter,de a folt az ut felezo vonalatol a szegelykovekig[bordurakig]tartson.Helysegen kivul a folt min.1000meter,szinten a felezo vonaltol az uttest szeleig.A foltozast ugy kell megcsinalni hogy a folt se lennebb se fonnebb ne keruljon mint a regi aszfalt szonyeg.Ameddig a megye a varosok nem tesznek eleget ezen kovetelesnek minden ;;fonok;; a sajat tulojdonaba levo,vagy berelt gepkocsival kozlekedhet,termeszetesen mindent a zsebebol fizetven pl.uzemanyag,javitas stb…Ha nem fogunk ossze akkor hiaba sirankozunk es kivanjuka ”legjobbakat”amikor nehany godrot telibe talaltal.Tehat ,vegre megmozdulunk!!!!

  • User
    Dátum: 2017. április 14., 19:06
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Bírtam a Millénium parknál amikor kb 24 órára vmi őrleménnyel potolták a kátyút! Még az elején gondoltam,h vmit feltalált a városvezetés és ha eső éri azt a csodaszert valódi fóót lesz! Apropó…… Folt hátán folt,tű benne sosem volt! Mi az? (drum judetean….)mondta annó Mórincka

  • User
    Dátum: 2017. április 18., 21:33
    ÉRTÉKELÉS: 9

    SZekelyudvrhelyen az egesz varosban nincs annyi folt az aszfaltozott utcakon mint Kezdin egy utcaban,csak mi nem lassuk hogy [ezek]csufolkodnak velunk: