Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hajléktalan az áldozat

Hajléktalan az áldozat Kovászna megye

A hatóságok tegnap délután megerősítették, hogy gyilkosság történt, miután hivatalos információkból, illetve a helyszínen készített fotók alapján – amelyen konkrétan látni egy véres, méretes követ, illetve vérnyomokat – arra következtettünk, hogy meggyilkoltak egy fiatalt a sepsiszentgyörgyi állomási híd mellett húzódó csövek beton tartóelemei alatt.

Tolvaj-Marin Nicoletától, a megyei rendőrség szóvivőjétől többszöri érdeklődés után megtudtuk, hogy reggel 7 óra 45 perckor riasztották a megyei rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon, és bejelentették, hogy az Olt folyót átszelő, a városközpontot az állomás negyeddel összekötő állomási híd mellett, a betonelemek között egy eszméletlen férfi fekszik. A helyszínen a rohammentősök megállapították, hogy a személy halott, így a rendőrséget riasztották.
– Egy fiatal hajléktalan férfiról van szó. Egyelőre zajlik a nyomozás a körülmények tisztázása végett, illetve a törvényszéki boncorvos segítségével állapítjuk meg a halál pontos okát. Jelenleg csak ennyi részlettel szolgálhatok – nyilatkozta Tolvaj-Marin délelőtt.

Szerkesztőségünknek korábban a megyeszékhelyi hajléktalanok arról panaszkodtak – erről be is számoltunk –, hogy agresszív fiatalok kötekednek velük éjszaka, párat megvertek, csúnyán helybenhagytak szórakozás gyanánt, és az ilyen fajta „szórakozást” a gyilkosságtól, csak egy rosszul kiszámított ütés választja el, magyarán benne volt a pakliban egy lehetséges tragédia. De olyan pletykák is felröppentek már az utcán, hogy jelen esetben hajléktalanok egymás között civakodtak, és spontán konfliktusban vesztette életét az áldozat.

Délután megjött a rendőrségi nyomozás eredménye: miután a holttesten a nyomozók külsérelmi nyomokat találtak, azonnal mozgásba lendült egy operatív egységük egy ügyész vezetésével, s kevesebb, mint két óra alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 16 éves fiatalt, akit 24 órás előzetesbe helyeztek, az üggyel a Kovászna megyei törvényszék melletti ügyészség foglalkozik a továbbiakban. A 21 éves hajléktalan holttestét boncolásra szállították, a halál pontos okát a törvényszéki orvos állapítja majd meg.

Nem hivatalos információink szerint a 21 éves áldozat előpataki illetőségű hajléktalan, az elkövető pedig egy rendezetlen családból származó, utcákon élő sepsiszentgyörgyi fiatal. Ugyancsak nemhivatalos értesülésünk szerint vélhetően alkoholos előzményei lehettek egy gyilkosságba torkolló verekedésnek. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások