Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ha nem fagy be, feszegetik

Ha nem fagy be, feszegetik Kovászna megye

Habár több tízemeletes tömbház lakóját is kiszolgálja – jelentős mennyiségű hulladékot tárolva –, mégsem vált be a 40 ezer eurós befektetés. A Szemerja negyedben kísérleti jelleggel kihelyezett préskonténer az itteni emberek mentalitása, illetve a háromszéki „zord” idő miatt vallott kudarcot.

Máthé László, a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője elmondta, a préskonténeres rendszert szerették volna kiterjeszteni a megyeszékhelyen, ám objektív okok miatt megbukott a kezdeményezés.

Korábban lapunk több ízben is beszámolt arról, hogy az idősebb korosztály nem tudta használni az elektromos kártyás, napelemes préskonténert, és arról is írtunk, hogy kukázók vasrúddal feszítették fel a gépezetet, erőhengereit károsítva, hogy hozzáférhessenek a szeméthez.

– Olaszországban gyártották a gépet, és az itteni zord hideget nem kedveli, ráadásul a napfény sem elegendő ahhoz, hogy folyamatosan működjön. A következő télen a hideg ellen más kenőolajjal védekezünk, illetve a napfény hiányát árammal pótoljuk, így küszöböljük ki a fennakadásokat. Mindezt azért tesszük, hogy ne vesszen kárba, legyen kihasználva a préskonténer, ám többet már nem vásárolunk, nem népszerűsítjük a rendszert – magyarázta Máthé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 2., 14:30
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Olajcsere után villanyra kapcsolva működni fog, erre előre is gondolhattak volna! Nem a kenőolajat, hanem a hidraulika olajat kell lecserélni. A kihelyezett konténert pedig be kell kamerázni a vandálok ellen. Nem szabad feladni, ez az irány a jövő. Igaz, nem ez a legjobb gyártó, de a technológia tökéletes. Sok sikert!

  • User
    Dátum: 2019. május 2., 23:48
    ÉRTÉKELÉS: 4

    ”az idősebb korosztály nem tudta használni az elektromos kártyás, napelemes préskonténert” és ”az itteni emberek mentalitása” …..Röhejes,s sértő magyarázat. Egyszerűen nem lehetett használni, amikor hideg volt, s nem volt napfény. Ezt vásárláskor is tudhatták volna, hogy nem mindig süt a nap, s télen fagy van. Kiadtak 40 000 ezer eurót fejetlenül, s próbálják az emberekre hárítani a felelősséget. Már aki hisz nekük.