Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gólyaharc Csernátonban

Gólyaharc Csernátonban Kovászna megye

Szerdán Felsőcsernátonból értesítették lapunkat, hogy három gólya egy fészekben összeverekedett, a harcban egy fiatal egyed pórul járt, számos sérülést szerzett és földre zuhant. A gólyát ideiglenesen a helybéli Tóth Sándor fogadta be, lapunk a falubeliek kérésére a madárvédőket riasztotta.

Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnöke a tegnapi helyszínelés után egy ritka eseményről számolt be.

– Egy fiatal gólya próbált meg fészekháborút indítani: a bakot hívta ki, megpróbálta elűzni a már kész fészekből. Könnyebb egy fészket elfoglalni, mint megépíteni, ugyanakkor a hím elűzése után a tojó is maradt volna a fészekben. Csakhogy a már ott lévő szárnyasok összefogtak, és rövid civakodás után úgy fejbe verték a betolakodót, hogy az több métert zuhant, a földre esett. A harcról Tóth Sándor számolt be, és utólag ő fogadta be a sérült szárnyú, vérző fejű madarat is – részletezte Kelemen.

A gólyát végül tegnap Sepsiszentgyörgyre, az egyesület által kialakított madármenhelyre szállították, ahol addig ápolják, amíg teljesen felépül, és ezután szabadjára engedhetik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások