Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Galibák a Vágtán

Galibák a Vágtán Kovászna megye

Az idei Székely Vágtára 16, a Góbéfutamra 9 település lovasa jelentkezett. Az állatorvosi vizsgálat során a Székely Vágtából Maksa lovasát zárták ki, és Kézdialmás és Sepsiszentgyörgy lovasának is jelentkeznie kellett volna még egyszer a verseny előtt az állatorvosnál; a Góbéfutamon nem indulhatott Bálványos és Kézdialmás lovasa, második vizsgálatra pedig Kézdisárfalva lovát hívták vissza.

Az orvosi vizsgát a technikai értekezlet követi, amelyen egyebek mellett – akárcsak a repülőn, minden felszállás előtt – részletesen elmondják a biztonsági előírásokat is. A szabályzat szerint a technikai értekezleten a versenyzők megjelenése, a kizárás terhe mellett, szigorúan kötelező. Sepsiszentgyörgy lovasa nem jelent meg az értekezleten, ezért kizárták.

A történet az, hogy Sepsiszentgyörgy lovasa, aki nem más, mint a tavalyi vágtagyőztes Zsigmond János, miután az állatorvosi vizsgán felhívták a figyelmét arra, hogy a Váncsa Jenő vállalkozó által vásárolt, a Nemzeti Vágtát is megjárt Jessy nevű paripa picit sántít, azonnal autóba pattant, és hazahajtott Lemhénybe, hogy a megfelelő kenőcsöt minél hamarabb lehozza, hogy lova lábát mielőbb ápolni tudja. A péntek délutáni csúcsforgalomban azonban nem ért vissza időben, és bár a technikai értekezlet jó félórát csúszott, a szabályzat értelmében kizárták.

Bendes Csaba azt mondta: a szabály mindenkire érvényes, ettől nem tekinthetnek el még egy „hivatalban lévő” bajnok esetében sem. A Nemzeti Vágta nevezési és elővágta-igazgatója nem volt hajlandó elfogadni azt az ellenérvet, hogy bár a csapatvezetőnek és a felvezetőnek is ott kellene lennie az értekezleten, azt a többi csapatnál sem ellenőrizték le (vélhetően nem voltak ott, nem világos, hogy a csapatok miért nem hajlandók betartani a viszonylag egyszerű és tiszta szabályzatot). Úgy vélte, hogy a legfontosabb a versenyző, őneki kutyakötelessége, ahányszor nyeregbe száll a Nemzeti Vágta rendezvényén, annyiszor meghallgatni a biztonsági előírásokat.

Zsigmond János, aki egyébként megérkezett az értekezlet közepére, rendkívül igazságtalannak tartotta a döntést. Azt mondta, „nem a kocsmába ment, hanem a lovát akarta gyógyítani”, és nem értette, milyen jelentősége van, hogy „ki tudja hányadszor” meghallgassa azokat a szabályokat, amelyeket „kívülről tud”, és évek óta mintaszerűen alkalmaz.
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester sokkal higgadtabban reagált (bár amikor látta, hogy nem érkezik a „lovasa”, és elhagyta az értekezletet, mindennek lehetett nevezni, csak nyugodtnak nem).

– Van egy szabály, azt mindenkinek be kell tartani, nincs ezen mit kommentálni. A Nemzeti Vágta szervezőinek döntését tisztelettel tudomásul vesszük. Természetesen ettől még indulunk a Nemzeti Vágtán, és e malőr ellenére ragaszkodnánk Zsigmond Jánoshoz, hiszen nagyszerű lovas, akinek élete a ló – mondta Sztakics Éva.
Nem világos, hogy erről egyeztettek-e a lemhényi lovassal, aki úgy állt melléje, hogy „ezek után a tévében sem nézi meg” a Nemzeti Vágtát. Tény, hogy nem jó fényt vet Sepsiszentgyörgyre, hogy már évek óta nem kiharcolja ennek jogát a pályán, hanem szervezőként vesz részt a Nemzeti Vágtán…
A Székely Vágtáról lásd összeállításunkat a 8-9. oldalon. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük