Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fizetni kell a szolgáltatásért

Fizetni kell a szolgáltatásért Kovászna megye

A jelenlegi állás szerint január elsejétől – elvben – fizetni kell a háziorvosi rendelőben végzett vizsgálatért és kezelésért. Az orvosi ellátás alapját képező szakembereknek ugyanis már csak a mai nap áll rendelkezésre, hogy aláírják a jövő évi szerződést az egészségbiztosítási pénztárral, ám – finoman szólva – nem tolongnak az ajtónál.

„Kaptunk egy szép levelet, hogy várnak, írjuk alá a szerződést, de arról egyetlen hangot sem mondanak, hogy bármit is figyelembe vettek volna abból, amit legkevesebb fél éve minden nap hangoztatunk” – mondta el megkeresésünkre Seres Lucia. A háziorvosok Kovászna megyei egyesületének elnöke szerint a páciensek érdekét szolgáló módosításoknak csak most lehet érvényt szerezni, mert ha a szerződést aláírták, onnantól „ki vannak szolgáltatva” a biztosító pénztárnak.

– Hetek, hónapok óta mondjuk, hogy így nincs jól. Nem azért tanultunk annyi éven keresztül, hogy papírokat gyártsunk, ahelyett, hogy a betegek gondjaival foglalkoznánk. Kezelést, gyógyszert lassan semmit sem írhatunk fel, hetekig várunk egy laboreredményre, de papírt azt gyártunk éjjel-nappal – ismételte meg a kamara elnöke csaknem szó szerint azokat az érveket, amelyeket akkor is hangoztattak, amikor november elején az utcára vonultak.

Seres Lucia úgy látja, egyetlen változás az idénhez képest annyi, hogy míg 2017-ben a háziorvosi rendszerre az egészségügyi költségvetés 5,77 százalékát fordították, most ezt „kegyeskedtek” 5,8 százalékra emelni.

– Ez csak azért nem nevetséges, mert siralmas. Normális országban, az egészségügyi rendszer alapját képező háziorvosi-ellátás a vonatkozó költségvetés 10–14 százalékát kapja. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy idén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rezidensvizsgáján 15 hely szabadon maradt. A fiatalok egyszerűen nem akarnak háziorvosok lenni, mert nincsenek sem megfizetve, sem megbecsülve. Igazán kíváncsi vagyok mit tesznek majd az illetékesek, amikor a települések, elsősorban a falvak orvosok nélkül maradnak, és ez a folyamat már el is kezdődött – kongatta meg a vészharangot Seres Lucia.

Az elnök szerint, az a háziorvosi rendelő, amelyik nem köt szerződést a biztosító pénztárral, az január elsejétől gyakorlatilag magánrendelővé válik, tehát tulajdonképpen fizetni kell minden szolgáltatásért. A páciens nemigen tud mihez kezdeni, legfennebb – elvben – háziorvost válthat, csak az a kérdés, hogy hová megy, hogyha egyetlen háziorvos sem, vagy csak kevesen kötnek szerződést.

– Természetesen nekünk nem az a célunk, hogy a betegekkel kibabráljunk, sőt. Éppen azt szeretnénk elérni, hogy velük foglakozhassunk, ne papírt gyártsunk, hogy felírhassuk a számukra fontos gyógyszereket, hogy ne kelljen küldözgetnünk egyik helyről a másikra, hanem a gyógyításukra összpontosíthassunk – mondja dr. Seres.

Az orvos szerint „nem éppen úgy van”, hogy a helyi hatóságok semmit nem tehetnek az ügyben, hiszen „a törvény lehetőséget ad számukra”, hogy segítsék és érdekeltté tegyék az orvost, hogy megtelepedjen a faluban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 29., 12:37
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A romaniai egeszsegugyben egy jol megszervezett orvosi maffia uralkodik,mely azt tesz a naiv es buta roman allampolgarokkal amit eppen csak akar.Amit ez a cikk leir az nem mas mint a betegekkel valo kibabralas a haziorvosok reszerol.Es ez csak a maffia turhetobb fele.Mert a roman egeszsegugy- es itt a megyei korhazakra gondolok-nem idegen a gyilkossagoktol sem.Hatalmas szervkereskedelmi halozat mukodik az orszag osszes megyejeben,mely magankorhazaknak(meg kulfoldieknek is!) jo penzert biztositja az atultetendo szerveket.Lasd az utobbi kolozsvari vesemutetek esetet (DR.Luncan),akit szervkereskedelemmel es korrupcioval vadolnak.Ezert ilyen magas Romaniaban a fiatalok elhalalozasi aranya.Mert az ok szerveik kellenek.Magyaran es erthetobben a megyei korhazakba bekerult fiatal,melynek nincs penze azonnal donorra valik valamelyik magankorhaz gazdag paciense szamara.Ezt barhogyan nezzuk,magyarul ugy nevezik,hogy GYILKOSSAG!Na de erre meg visszaterunk mert ebben az ugyben meg sok megyeben megcsak ezutan inditanak a hatosagi szervek nyomozast ugyhogy elore nem kotyogjuk ki a dolgokat.

  • User
    Dátum: 2017. december 29., 16:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Remélem a kedves családorvosok nyugodtan tudják eltölteni a szilvesztert, s nem gondolnak arra, hogy januárban emberek fognak meghalni amiatt, mert nem lesz pénzük megvenni a gyógyszert. Bocsánatot kérek tőlük, amiért beteg családtagjaim nem fognak tudni hozzajárulni álmuk megvalósításához, a magánrendelők fenntartásához. Szégyellhetik magukat, hogy elfelejtették az esküt, s gyilkosokká válnak, ha nem kapnak elég pénzt. Csak azt nem értem, hogy rajtuk mit segít anyagilag, ha nem írnak fel támogatott gyógyszereket a betegeknek?Ha nem elég a pénz, amit kaptak, az emberek meg kell meghaljanak?

  • User
    Dátum: 2018. január 3., 21:45
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Ismét a betegen csattan az egész.Mese az egész hogy a beteg érdekében cselednek.Egy szó, mint száz, a beteg fizessen mert olyan jól áll anyagilag.És fizet ha élni akar mert mást mit is tehetne? Hisz nem bénulhat le mert nincs pénze megvenni a vérnyomás csökkentőt, igaz mert ki fogja gondozni ha lebénul az csak egy plusz költség mert ilyen betegséggel még hivatalos gondozóra sem jogosult.Tudok olyant akinek a havi adag gyógyszer havi 350 lejbe kerül ha meg kell vegye teljes áron,ma a szomszédom márciusra kapott programálást a polin !!! nem elírtam,pedig decemberben nem programáltak mondván változnak a dolgok.És meg ne kövezzen senki, az átkosban hogy jutott mindenki időben az orvoshoz akkor amikor beteg volt és nem hónapok múlva pedig akkor 23 millióan voltunk ma alig vagyunk 18 millión, akkor sem volt több orvos mint most.Akkor is kellett adni,most még többet mert minden a Disznófejű Nagyúrról szól, azaz a pénzről és nem a betegről.Vajon hogy lehetne megtagadni hogy levegyék a fizetésemről a biztosítást mert ha nem ér semmit akkor miért fizessek?Majd beteszem a zokniba a matrac alá és amikor kell akkor fizetek hivatalosan.És ha az összes beteg felmondaná a családorvoshoz fűzödő kötelékét legalább egy hónapra bár tudom lehetetlen, akkor mihez kezdenének a családorvosok? talán ismét elolvasnák a hippokráteszi esküt és talán észben is tartanák …