Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Félsiker volt az állásbörze

Félsiker volt az állásbörze Kovászna megye

564 munkahelyet kínált az a 43 cég, amelyik válaszolt a Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal meghívására, hogy vegyen részt az országszerte megszervezett tavaszi általános állásbörzék sepsiszentgyörgyi rendezvényén, pénteken a Vadász utcai sportcsarnokban. A megjelent 528 személyből megközelítőleg 300 abból a kemény magból származott, amelyik a garantált minimális jövedelmen élő munkanélküliek el nem fogyó tömegét adja.

Konkrétan és átvitt értelemben is hatalmas nyomás nehezedett az ajtónál szolgálatos munkatársakra, akik civilizált ütemben, megfelelő útbaigazítás után próbálták/akarták beengedni az ajtó előtt várakozó, többnyire roma, családostól érkező jelentkezőket. Az ügy odáig fajult, hogy a tömeg, amelyiknek sikerült a bejárati ajtót is leszerelni, szinte elsodorta Kelemen Tibor igazgatót is. Az elsők az ajtóban ártatlannak vallották magukat, a hátulsók azonban a fedezékből erőteljesen taszították a közelebbieket. Beérkezve azonban már nagyon  innovatív módon, és egymástól is inspirálódva utasították el a kétkezi munkát is. Pedig olvasni sem kellett…

A munkaadók asztalánál kezdetben nem volt nagy forgalom, míg be nem jutottak valahogy azok is, akik tényleg munkát kerestek. Bár ilyenek egyre kevesebben vannak, panaszkodtak a személyzeti felelősök. Egy orvosi műszereket forgalmazó cég képviselője elmondta, náluk hosszú a betanulási idő, de biztos karriert lehet építeni, azonban senki nem hajlandó tanulni. A hőszigetelt nyílászárókat forgalmazó cég is lemondott már a szakképzett, tapasztalt munkásról, „bár akarjon dolgozni”, mondta a tulajdonos, nem nagy reményekkel. A felsőfokú végzettségűeknek (tervezőknek, mérnököknek) állást kínáló építőcég is hasonlóan szkeptikus volt, 2 óra elteltével még csak 1 szakképzetlen munkást regisztráltak, a szentkatolnai üdítőpalackozó cég, amelyik élelmiszeripari mérnököket, laboránsokat keresett, szintén dolgavégezetlenül ment haza.

Az RGT nadrággyár krónikus munkaerőhiányában romákat is felvenne a festőműhelyébe, elválik majd, hogy azok közül, akik feliratkoztak, hányan jelentkeznek a próbamunkára. Több munkaadót megkérdezvén kiderült, ha nem a fizetésre vonatkozik a munkát kereső első kérdése (ami köztudottan nem jó ajánlólevél), akkor a program rettenti el őket, ugyanis vagy a nyolcórás munka a kelendő (hétfőtől péntekig), vagy rugalmas munkaidőben szeretnének dolgozni. Az ingázást nem vállalják Brassóba, mondta egy épületek bontásához embereket kereső cég. Lényegében túl sokan szeretnének lehetőleg nem nagy felelősséggel járó és nem túl fárasztó munkát, például biztonsági őrök lennének, mondta Kelemen Tibor kiértékelőjében a börzét követően.

Végül 182 személyt hívtak be további megbeszélésre a cégek, 39-en közülük a hátrányos helyzetűek közé tartoznak, kisegítő iskolák végzettjei, mozgássérültek, iskolaelhagyók vagy betegek. 7 személyt helyben alkalmaztak, kőműves, ács, asztalos, autóalkatrész-összeszerelő talált most munkát, de még legalább százat vártak a cégek, egyre krónikusabb a szakmunkáshiány a megyében, az országban. Bár a megye összes líceuma és szakiskolája is meghívást kapott a börzére, egy osztályt vagy diákot sem láttunk a helyszínen. Felmerült a kérdés, hová tűnnek a fiatal végzősök, s a válasz is adódott: az országban valahol, vagy külföldön van a zömük.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük