Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Félmillió eurós eltérés

Félmillió eurós eltérés Kovászna megye

Tegnap Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester és Hegedűs Ferenc tanácsos, a fortyogófürdői komplexum felértékelésével megbízott bizottság elnöke reagáltak a sajtóban megjelent információkra, miszerint a bázis, illetve a hozzá tartozó földterület túl van értékelve.

A város elöljárója és a gazdasági bizottság elnökeként is tevékenykedő Hegedűs kifejtették: a versenytárgyaláson kiválasztott sepsiszentgyörgyi szakcég véleményére hagyatkoznak, és azt az álláspontot képviselik, hogy a várost több kár ne érje. A sajtótájékoztató elején a sajtó képviselőinek egy összesítést is kiosztottak, abban tömören össze volt foglalva a szebb időket megért komplexum körül zajló történések folyamata.
Az Incitato Fortyogo kft. (tulajdonosa Kovács Simon Attila)1994-től bérleti szerződéssel használhatta a hotelt, később, 2002-ben már kérte, hogy az 500-as törvény alapján megvásárolhassa az ingatlant, viszont keresetét az akkori testület elutasította. A cirkusz igazából akkor kezdődött, amikor 2003. december 24-én lejárt a bérleti szerződése, s mivel nem tett eleget a város azon kérésének, hogy 2004. január 15-ig hagyja el az ingatlant, Török Sándor akkori polgármester drasztikus lépéshez folyamodott: lehe­geszttette a komplexum bejáratait. Innen következett a perek sorozata és az ügy legújabb fejleménye: miután 2016-ban minden jogi hercehurca lezárult, a város felkért egy felértékelésre szakosodott céget, hogy becsüljék fel az ingatlant. Az összesen mintegy 750 ezer eurót állapított meg az épületekért és a közel négyhektáros területért.
Ezt a felértékelést viszont Kovács kifogásolta, miután a Rácz Károly volt polgármester és az egykori bérlő által is felkért Rom-Consulting Co Kft. 2012-ben (ez a város megrendelésére készült) a teljes értéket kb. 230 ezer euróban állapította meg.
Ráadásul 2016 novemberében Kovács Simon Attila kérésére végeztek egy felértékelést, aminek az eredménye 265 ezer euró volt (a Rácz által végeztetett becslés egyébként nem volt törvényes, mivel akkor az ingatlan kapcsán perek zajlottak).
Az eltérés mintegy félmillió euró, így Bokor Tibor és Hegedűs Ferenc egyaránt kitart amellett, hogy a komplexumnak ennyi az ára, és igazukat a sepsiszentgyörgyi törvényszéken is készek megvédeni. Ott egyébként a múlt hónap végén lett volna tárgyalás, de mivel a brassói védőügyvéd nem tudott megjelenni, halasztást kértek. A Hegedűs Ferenc által vezetett, Szilveszter Szabolcs és Gáll Elemér tanácsosokból álló bizottság meg is tekintette az ingatlant, meglátásuk szerint még „kibelezve” is üti a megállapított árat, főleg, hogy arra a zónára a közjegyzők által adás-vétel esetében alkalmazott illetéket négyzetméterenként 14 euróra számolják, így aszerint csak a terület értéke több mint félmillió euró.
Bokor Tibor szerint három lehetőség van, amennyiben a bérlő az önkormányzatnak kedvező döntés esetén a megállapított áron nem vásárolja meg az ingatlant: 1. elvállalják a működtetését, és pályázati pénzből felújítják; 2. kudarc esetén nyílt árverésen próbálják értékesíteni; 3. keresnek egy olyan vállalkozást, amely a várossal partnerségre lépve tudná azt elfogadható állapotba hozni és működtetni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások