Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fekete zászló a himnuszra?

Hisztérikus vonaglásba kezdett tegnap a hazai média azok után, hogy Alexandru Cumpănaşu, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke kiposztolta: a román himnusz napján (július 29. – szerk.) a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal homlokzatán a román és az uniós lobogó mellett megjelent egy fekete zászló is, amitől a szerzőn – saját állítása szerint – heves érzelmek vettek erőt. Az állítólagos témára ráugrottak a központi hírtévék is, és a megszólaltatottak ugyancsak izgatottan nyilatkoztak az ügyben. Alexandru Cumpănaşu egyébként az állami rendőrség és a csendőrség közbelépését sürgette, hogy a himnuszt (állítólag) gyalázó lobogó lekerüljön, a Mediafax hírügynökségnek a rendőrség azt mondta, senki nem tett feljelentést. Lapunknak illetékesek megerősítették, a hétvégén 91 éves korában elhunyt Pro Urbe díjas Mánya Béla nyugalmazott tanító előtt tisztelgett ily módon a város, ahogyan ezt teszi minden Pro Urbe-díjazott polgárával, mindig. Temetése hétfőn 15 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi közös temető ravatalozóházától. Isten nyugosztalja! <<

Nyergestető üzenete
A 169 éve lezajlott nyergestetői csata hőseire emlékeztek július 29-én az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc egyik utolsó helyszínén. A rendezvényre lovon érkezett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Kolozsvári Tibor megyei tanácsos kíséretében. A megemlékezés első pontjaként átadták a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával felújított parkolót, valamint Potápi Árpád János és Szántó László leleplezte ennek emléktábláját. A megemlékezésen Szántó László megnyitóbeszéde után Potápi Árpád János, Korodi Attila és Borboly Csaba mondott ünnepi beszédet. „Ha 169 éve a nyergestetői csatában részt vevő székelyek nem hozták volna meg áldozatukat, ma nem lenne mire emlékezni, nem lenne egy olyan összetartó kapocs magyar és magyar között, ami közel 170 év után is visszahozza őket erre a földre, ehhez az emlékműhöz – mutatott rá nyergestetői beszédében Potápi. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások