Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fekélyes seb a város testén

Fekélyes seb a város testén Kovászna megye

Közel egy éve annak, hogy lassú agóniával meghalt a szentgyörgyi, állomási tó: a tavaly tavaszi hóolvadáskor felszínre kerültek az alacsony vízszint miatt fenékig befagyott tóban oxigén nélkül maradt elpusztult halak, most csak a kevés hónak köszönhetően nem látszik a gazzal benőtt tómeder. Merre tovább? – kérdeztük az illetékest, Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzsert.
A városvezetés visszavette a rosszul gazdálkodó bérlőtől a jobb sorsra érdemes létesítményt, de úgy döntött, hogy hagyják a vizet elszivárogni, nem költenek nagy összegeket arra, hogy teleszivattyúzzák a tavat, mely magasabban fekszik az Oltnál. További sorsát illetően ötletbörzét szerveznek, azaz pályázatot írnak ki, azzal a kikötéssel, hogy továbbra is a szabadidő hasznos-kellemes eltöltését kell szolgálja a terület, és zöldövezetnek kell maradnia (legalább jórészben).
Nemcsak szakemberektől, a lakosságtól is várják majd az épkézláb, rajzos ötleteket, de mert nálunk minden malom lassan őröl, ha születik is egy, a többség tetszését elnyerő terv, a licitek, fellebbezések és törvényi változások, egyéb akadályok miatt elhúzódik a kivitelezés, tehát még jó ideig, legalább két évig szokhatjuk a látványt, melyen csak az évszakok kozmetikáznak egy keveset.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 14., 22:08
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Magasabban fekszik az Oltnál !? Na ne !! Max.200 méter PVC cső és egy szürő megoldaná a víz problémát. Az ”új” híd alatt az Olt már magasabban van mindt a tó ugyanis a ”régi” híd helyén van egy kb. 2 m. vízlépcső. Egy kis munka és magátol feltelne a tó csak le kell fektetni a csövet az Olt medrébe.

  • User
    Dátum: 2018. február 15., 15:32
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Koszonjuk a varosmenedzsernek( micsoda urias kifejezes!!) , igazan megnyugtatott. Ha o 2 evet mond , akkor legalabb 12! Vagyis , magyarul, halvany lila ibolyajuk , vagy otletuk sincs ….