Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Faültetés újszülötteknek

Faültetés újszülötteknek Kovászna megye

Egyedi elképzeléssel rukkolt elő Kézdiszentlélek önkormányzata és az RMDSZ helyi nőszervezete: hogy hangsúlyosabbá tegyék a fiatal családoknál a gyermekáldás emlékét, szombaton faültetéssel egybekötött közösségi ünnepet tartanak. A piknikelés helyszíne a porondi park.
Már kedden javában csinosították a pár éve az Angustia Leader Egyesülettől nyert pénzből kialakított parkot, ahol szombaton az Ültessünk fát! akcióra kerül sor. Az esemény 10 órakor kezdődik, fél 11-kor hangzik el Balogh Tibor polgármester beszéde, ami után az óvodások és az iskolások műsora következik. A rendezvény nevét adó tényleges akció 11 órakor rajtol, fákat ültetnek el a parkban a községközpontban tavaly született gyermekek szülei; ezt egyházi áldás követi. 13 órakor közös ebédre kerül sor, majd a babgulyás elfogyasztását követően, 15 órakor gyermekjátékok lesznek cserkészek közreműködésével, de kézműves műhelymunkába is be lehet kapcsolódni. Nem marad el az arcfestés sem, a színjátszó csoport bemutatja az Egyszer volt Budán kutyavásár című darabot, 17 órakor közösen énekelnek gyermekdalokat, 18 órakor néptáncegyüttesek lépnek színpadra, 19 órától pedig szabadtéri koncertet tartanak, zenél a Tempo Band együttes. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük