Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Érthetetlen magánakció

Érthetetlen magánakció Kovászna megye

Különös eset történt a nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskola háza táján. Nagy Csongor iskolaigazgató, bár az önkormányzat biztosította a tanintézmény számára szükséges tűzifát, tüzelőanyagot rendelt egy szent­ivánlaborfalvi cégtől, ám a számlát nem fizette ki. Végül saját zsebéből törlesztette a tartozást, aztán nyoma veszett.
A pletykák szerint Angliába ment masszőrnek.

Lapunk megkeresésére Ilie Nicolae polgármester Szabó Katalin önkormányzati könyvelővel közösen számolt be az esetről. A beszélgetés elején hangsúlyozták, egy 2017 februárjában hozott helyi tanácshatározat értelmében – amelyet Nagy Csongor, akkor még tisztségben levő RMDSZ-es tanácsos is megszavazott – az önkormányzat biztosítja a saját erdejéből a község iskolái számára a tűzifát. Aztán 2018 februárjában a szentivánlaborfalvi Fai Trans Kft. számlát küldött a Bartha Károly-iskolának, amelyben az állt, hogy 2017 nyarán és őszén az iskola mintegy 70 ezer lej értékben vásárolt fát a cégtől, amelyből 63 ezer lejt még nem fizetett ki.

Amint a községvezetés tudomást szerzett az igazgató magánakciójáról, a tavaly ősszel tanácsosi tisztségéről és párttagságáról is lemondott Nagy Csongort behívták a tanácsülésre, hogy számoljon be a történtekről, azonban az intézményvezető nem tette tiszteletét. Az elöljáró beszélt a Fai Trans Kft. tulajdonosával, aki elmondta, hogy a fát az igazgató rendelte, és azt mindig az általa megnevezett helyekre szállították, de soha nem az iskolába. Később a Fai Trans Kft. küldött egy kifizetési igazolást, mely szerint a Bartha Károly Általános Iskola törlesztette tartozását a cég felé. „A számlát eszerint kifizették, ám ezt magánszemély tette, ugyanis az iskolapénzből nem hiányzik” – jegyezte meg Szabó Katalin. Hozzátette, további kifizetetlen számlákat is találtak az iskolánál, majdnem 62 ezer lej értékben.

A polgármester értesítette a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséget, melynek vezetői Nagy Csongort beidézték meghallgatásra, ám ott sem jelent meg, egyszerűen kámforrá vált. Az önkormányzatnál senki sem tudja, hol lehet, lapunk is próbálta elérni telefonon, ám sikertelenül. A neje, aki elmondása szerint ugyancsak nem tud hollétéről, nem kívánta részletezni a történteket. Egyesek tudni vélik, hogy Angliába ment masszőrnek, mások szerint Magyarországon tartózkodik.

Érdekesség, hogy Nagy Csongor féléves fizetetlen szabadságra készült, az erre vonatkozó kérést a Bartha Károly Általános Iskolánál nyújtotta be. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Derzsi Eszter tölti be ideiglenesen az iskolaigazgatói tisztséget, aki azonban az ügy kivizsgálására hivatkozva, nem kívánt nyilatkozni. Kiss Imre főtanfelügyelő lapunknak elmondta, Nagy Csongort e hónaptól leváltották tisztségéből, és az ügy kivizsgálás alatt áll. Megkeresésünk után a tanfelügyelőség közleményt adott ki erre vonatkozóan, amiben az áll, hogy feljelentést tettek „az iskola vezetőségének egyik tagja ellen, mivel az illető alaposan gyanúsítható közjavak magáncélú felhasználásával, illetve eltulajdonításával.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 23., 12:09
    ÉRTÉKELÉS: 7

    a gyokerenel kellene keresni a dolgok eredetet,mert csongi nem egyedul csinalta tobb mint 10 eve a csalasokat es nem egyedul, itt lenne az ideje magnezni ki utalta neki a tanacstol a sok100 milliot anelkul hogy elszamoltassa valaki hogy mire koltotte mikor beszakadt az iskola teteje es a tanacs teteje is duvado felben van,vajon hol a sok penz amit a falu kapott,2012 tol kell megnezni a dogokat amikor mindent elloptak ami mozgathato volt,es mindenki szemet hunyt felette ,ezeket a dolgokat mindenki tudja a tanacsnal es sokan reszesedtek is a haszonbol, nem egyedul csinaltaezeket a dolgokat es ideje lenne a tolvajokat leleplezni

  • User
    Dátum: 2018. március 23., 21:30
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Talan ez a gyoker is annak idejen jol elt a tanacs anyagi helyzeten ,mert a hozza szolas szerint meg nagyon sokat komentelt a valasztasok idejen es 2012-2018 kozt nics 10 esztendo. Akik ujjongtak hogy o legyen a polgarmester most miert alltak felre miert nem szedik ki a szarbol? Meg az hianzott volna!! Ugy szokas mondani minden bonek szuke lesz egyszer! Minnel magasabbra maszol annal nagyobbat esel!

  • User
    Dátum: 2018. március 24., 9:44
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Az igaz hogy nagy csongor hibás de nm tudom elképzelni azt hogy a papirok átmentek két könyvelő kezen (iskola és néptanács konyvelo) mert tudtommal egy gazdasági egységben meg szarni sem lehet könyvelő nélkül.Tehat eben az ügyben mint két könyvelő nyakig bene van még lehetne keresni a bájolót az eremdeesz kereten belol is amit politikai kivégzésnek is lehet nevezni.

  • User
    Dátum: 2018. március 25., 21:59
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A römödöszöre ne haragudjatok, nagyon átgondolt taktikával dolgozik. Mindenkit lesmárol, ha megáll neki. Nem ismerek olyan pártot, akivel legalább egy alkut ne kötött volna. A keresztény demokratáknak tagját juttatta a parlamentbe. Egyezményt írtak alá a nagyROMÁNOKpártjával. Volt aki csúfolódott Márkúval, de tudják meg, hogy dadogása nem bizonytalanság jele volt, sem az éles elme előtolakodása, hanem az árulás útjának meg-, illetve kitalálása. Persze, az egyezményeknek ára van. Az árat behajtják, mégha fájdalmas is. Senki nem hallotta, hogy az ilyesmiket vagy Svájcban, vagy Braziliában intézik. Mi segítünk neki, hogy vállalásait teljesítse. Ki a hibás, hogy a mi dolgainkra már nem jut ideje?

  • User
    Dátum: 2018. március 25., 21:12
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Egy amber aki agyedül a nagy éjszakában bukdácsol, elvett két részben valami száz s még húszezer lejt. Mikor elosztották a társakkal rájött, hogy nagy kárral zárta a boltot. Elbújdosott. Gratulálj neki. De, vegyék elő a cinkosait. tizenöt ezret sem lehet csak úgy elvenni, ha nem segítenek. Itt éppen ketten.