Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erőt kell felmutatni

Erőt kell felmutatni Kovászna megye

A Magyar Polgári Párt (MPP) minden olyan kezdeményezés mellett kiáll, ami az autonómiaharchoz kötődik, éppen ezért mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt hét végén az őrtűzgyújtáson – hangoztatta Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke.

Az RMDSZ-színekben mandátumhoz jutott képviselő sajtóértekezletén kifejtette: azt szeretné, ha saját településén mindenki elmenne templomba, hogy az autonómiáért imádkozzon, és este részt venne az őrtűzgyújtáson.

– Amikor az autonómiáról van szó, akkor nem számít sem politikai meggyőződés, sem vallási hovatartozás, mindenkinek egységesen ki kell állnia, hiszen csak így mutathatunk fel erőt. Ha nem ezt tesszük, akkor nem várhatjuk el, hogy komolyan vegyenek bennünket – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József.

A képviselő szerint „példát lehet venni” a román pártokról, amelyek, amikor a magyarok ellen kell fellépni, „mintaszerűen összezárnak”.
A Székely Nemzeti Tanács szeptember 28-án tette közzé Égjenek újból az őrtüzek című felhívását, amelyben arra biztatja a székelyföldi települések polgárait, hogy vasárnap, október 29-én 17 óra 30 perckor gyújtsák ismét meg „a területi autonómia igényének lángjait”. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 25., 11:15
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ha minél többen leszünk az nagyon jó számunkra, de az erő fitoktatás nem visz elébbre, volt nekünk gyertyás-könyves kiállásunk is az anyanyelvi oktatásért, amivel a mostani/régi vezetőink nem tudtak mit kezdeni.Sokunknak egyre nagyobba meggyőződésünk,hogy „megmérettettünk és kevésnek találtattunk”. Össze kell fognunk a Sabin Gherman által kezdeményezett Erdélyi Ligával, majd azon belől el lehet érni a mostani lehetetlent.

  • User
    Dátum: 2017. október 25., 13:29
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Draga, Barataim! Ahhoz,hogy elerjunk valamit, ahhoz egy eross es tiszta Anyaorszagra van szuksegunk. Egy olyanra,mely batran es hatarozottan kiall a magyar kissebbsegekert!Ameddig ez nem igy lessz,addig, sajnos minden szep es jo cselekedet hiabavalo.No de ne csuggedjetek,igy igaz,minel tobben el kell menjunk erre a megmozdulasra, mert a remenyt nem szabad elvesziteni!