Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Érdekünk, hogy odafigyeljünk

Érdekünk, hogy odafigyeljünk Kovászna megye

A Tega Rt. által szétküldött tájékoztató a szemét elhordásáról pontatlan, és csak arra jó, hogy összekeverje a dolgokat – hívta fel a figyelmet Bálint József. Az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei elnöke által elmondottak alapján kerestük meg Ambrus Józsefet, a lécfalvi integrált hulladékkezelő központ igazgatóját, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba.

Ambrus József leszögezte: nem lehet egységesen tekinteni a megye lakosságára, hanem lakhelyük szerint három különböző kategóriáról kell beszélnünk, akiktől nem azonos módon gyűjtik be a szemetet. Az első kategória a vidéki lakos, a második a városon magánházban lakó polgár, a harmadik pedig a városban élő, tömbházban lakó polgár.

A vidéken élőktől kétféle hulladékot szállítanak el a begyűjtők: a vegyes hulladékot és a szelektált (újrahasznosítható) hulladékot. Ide tartozik a papír, műanyag, üveg és a fém (konzerv- és sörösdobozok stb.). A szemetet hetente egy alkalommal viszik el, akárcsak eddig. A különbség az, hogy egyik héten a vegyes, a másik héten a szelektív hulladékot gyűjtik be – magyarázza Ambrus.

– Faluról semmilyen zöld hulladékot, füvet, falevelet, ágat, lemetszett gallyat nem szállít el a hulladékbegyűjtő. Ne csináljunk már úgy, mintha a nagyapáink nem tudták volna, mit kell tenni a lehullott lapival egy néhányáras kertben – méltatlankodik az igazgató, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy a Zágonból érkezett autó egyharmadát murok, nyírt pázsit és falevelek tegyék ki.

Nem arról van szó, hogy nem lenne kapacitása, ha éppen muszáj, a hulladékbegyűjtőnek elszállítani az almafa lehullt levelét, hanem arról, hogy európai uniós norma van arra vonatkozóan, hogy mennyivel kell csökkenteni a lerakott vegyes szemetet, és ha ezt túllépjük, akkor személyenként 3–4 lejjel nőhet a szemétdíj, de ez az összeg néhány éven belül akár a tízszeresére nőhet.

– Nem hiszem, hogy lenne pénzünk arra, hogy saját hülyeségünket megfizessük, amikor a szerves hulladékot ingyen tudnánk komposztálni, megetetni az állatokkal, vagy a ganédombra dobni – próbálja érzékeltetni Ambrus József a gond lényegét.

A magánházban lakó városi polgároktól háromféle hulladékot visznek el: vegyeset, újrahasznosíthatót és zöldet (lebomló). Az elszállítás hetente történik: egyik héten elviszik a vegyest és a zöldet, a másik héten a szelektívet és a zöldet.

A tömbházban lakó városi polgártól kicsit nagyobb figyelmet várnak el. Az egyre jobban kiterjesztett szelektív kukákban külön gyűjtik a vegyes hulladékot, az üveget (zöld), a papírt (kék), valamint egyben a műanyagot és fémet (sárga). Több helyen megjelent az ötödik, „szürke” kuka, ebben később a lebomló hulladék kerül majd. A lakónegyedekből naponta elviszik a szemetet.

Ambrus felhívta a figyelmet arra a közkeletű tévedésre, hogy Lécfalván úgyis van válogató csarnok, akkor nem kell szelektíven gyűjteni a szemetet. A lerakóban még tovább válogatják a hulladékot, a műanyag palackokat például három külön csoportba (átlátszó, nem átlátszó és barna) válogatják, a papírt szintén három minőségben (újság, nem újság és karton) szedik külön.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. november 1., 8:17
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Mi olyan nehez ennek a neppartos alaknak? Es masoknak is? A faleveleket bekuldeni videkrol ? Uraim , hat ezt is megertuk? Videkiek, nem hiszem , hogy ez megtortenhet.Hargita megyeben komposztalo ladakat osztottak a lakossagnak ,osztottak volna,de azsem kellett .Na megneznem mit szolnanak itt erre az otletre.
    Szorjuk a mu vegyszereket es kuldjuk a zoldtapszert a kukaba.Na ez az igazan elbutult vilag.

    • User
      Dátum: 2017. november 1., 12:37
      ÉRTÉKELÉS: 2

      A szelektiven gyujtott hulladekot ha leadod penzt kapsz erte,a faleveleket meg egyeb zold hulladekot nem viszik el,akkor miert fizetsz szemetdijat?

  • User
    Dátum: 2017. november 1., 12:09
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Es akinek falun nincsen allatja? Nem olyan a telke, hogy ganyedombot letesitsen, mert az nem volt betervezve ? Falun ia atalakult sok szempontbol az udvar elrendezese!Tuzelni, egetni agakat galyakat tilos! Nem olyan a futesrendszere, hogy ezeket el tudja egetni! Akkor mi a megoldas ebben az esetben? Szerintem, az ilyen tipusu hulladekot is be kellene gyujteni kulon alkalmakkal! Foleg nyaron vigyek el, kulon program szerint, fizetes elleneben! Nem megoldas az udvaron egy ganyedomb, ahol nyaron donganak a legyek, pld a rohado zoldeseg, gyumolcs maradekokon. A hulladekbegyujto konnyebben , higienikusabban, szakszerubben tudja komposztalni, kezelni az ilyen tipusu hulladekot. Kulfoldon pld Hollandiaban is igy mukodik! A komposzt anyagot ertekesiteni is lehetne! Szabalyokat lehet hozni esztelenul es logika nelkul! Ez onoknek a kompetenciaja, hogy megoldjak, kulomben a telepulesek hataraban sok ilyen hulladek fog megjelenni!! U I. Azert kivancsi lennek pl. Dr. Tamas Sandor ganyedombjara, amit a cuccos udvaran telepit.

  • User
    Dátum: 2017. november 1., 12:28
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Es akinek falun nincsen allatja? Nem olyan a telke, hogy ganyedombot letesitsen, mert az nem volt betervezve ? Tuzelni, egetni agakat galyakat tilos! Nem olyan a futesrendszere, hogy ezeket el tudja egetni! Akkor mi a megoldas ebben az esetben?

  • User
    Dátum: 2017. november 1., 19:05
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Egyetértek hogy lehet komposztálni csak kérdés hányan fognak nekiállni mert azért nem magától történik minden és munka van vele.Azok akik állattartással foglalkoznak biztos nem dobják kukába a lombot vagy a zöldséghéjat.Azoknak akiknek szépen nyírt gyep van az udvarán az nem fog nekiállni komposztálni és szerves trágyát termelni.Marad az állandó megoldás … a mező valamelyik sarka és ha eddig nem volt szemét a mezőre hordva lesz most mert könnyebb lesz felrakni egy szekérre, autó csomagtartójába és kihajítani valahol útközben.A magánházban lakó városi polgár mivel különb a vidéki lakosnál azonkívül, hogy nem polgár? Ők miért nem tudnak komposztálni ha a legyek sem járják és szaga sincs? Ha fizetünk egy szolgáltatásért akkor legyen szolgáltatás és ne velünk fizettessék meg a munkát. Roppant bírom különben amikor arról szövegelnek, hogy értünk teszik.Nem uraim, mi teszünk önökért azért mert fizetünk és utánunk élnek.Különben érdekelne hogy a helyszínen átkutatják majd mindenki kukáját vagy hogyan tudják hogy azt nem kellene elvinni?Hagyjuk már a fenébe az uniós normákat és előírásokat, egyszer teremtsenek megfelelő körülményeket és azután példálózzanak velük.És honnan tudjuk hogy éppen melyik héten mit visznek? Vagy kitesszük és ami marad estére az jó lesz a jövő hétre? És aki eddig sem fizetett szemételhordást az hogyan szelektál? A mezőn?Ha nincs ki szelektáljon küldjék oda a sok szocialista ingyenélő segélyest vagy a sok kolduló potyalesőt az üzletek kijárataitól, megoldás lehet mindenre.