Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emlékmű-igények

Emlékmű-igények Kovászna megye

Több román emlékmű terve is terítékre került a sepsiszentgyörgyi tanács legutóbbi ülésén. A román képviselők a város „felszabadításáért” küzdő Grigore Bălan tábornoknak is szobrot állítanának.

Gheorghe Ion liberális önkormányzati képviselő igen talányosan fogalmazott, amikor a Grigore Bălan tábornoknak emléket állító szobor sorsáról érdeklődött. Mint kiderült, az emlékmű felállítását a román háborús veteránok szövetségének sepsiszentgyörgyi szervezete kérte. A tanácsos szavaiból azt lehetett kivenni, hogy a veteránok már kaptak választ az önkormányzattól, ám azzal vélhetően elégedetlenek, mert Ion a maga számára is írásos választ kért, hogy „azzal tovább léphessen”. Hogy hová és miért, arról a képviselő nem akart részleteket elárulni.

Andrei Cochior szociáldemokrata tanácstag arra volt kíváncsi, hogy különítettek-e el pénzt a 2018-as költségvetésben a román katona szobrának felújítására. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester válaszában elmondta: egyelőre nem, mert az eddig meghirdetett versenytárgyalásokra senki sem jelentkezett, a tervező által számított árat ugyanis túl alacsonynak találták – ezt kell előbb aktualizálni. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük