Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emlékezetkihagyásban szenved?

Emlékezetkihagyásban szenved? Kovászna megye

Március 14-én újabb tárgyalásra került sor a Beke István és a Szőcs Zoltán elleni kirakatperben. A tárgyaláson a védett tanú újbóli kihallgatására került sor, Bekéék kérésére, mert alapfokon nem volt hajlandó a védelem kérdéseire válaszolni.

Beke István tájékoztatása szerint az alig egy órát tartó tárgyaláson a védett tanú – akinek a felvetetett, megvágott hanganyagára építették az egész vádat – még annyi információval sem szolgált, mint a táblabírósági kihallgatásán. A bíró azon firtatására, hogy mi történt 2015. október 10-én, azt válaszolta, hogy „ami hallatszik a felvetetett anyagban”. Több kérdésre, hogy „Mi kellett volna történjen december elsején?”, vagy „Mit javasolt Sz. Z. ?” a válasza ugyanez volt. Az ügyész két kérdésére válaszolt „bővebben”. Arra, hogy miért rögzítette a beszélgetést, azt felelte, hogy azért, mert az utóbbi időben a dolgok veszélyessé váltak. Ennek részletezését kérte a bíró, de a válasz ismét az volt, hogy benne van a felvetetett hanganyagban. Az ügyész második kérdése arra vonatkozott, hogy miért adta át a hanganyagot a hatóságoknak, mire a József Sándor védett identitású együttműködő azt válaszolta, „mert a megbeszélt terv gyakorlatba ültetése emberi áldozatokkal járt volna.”

Beke István furcsállja, hogy az ügyész nem kérdezett rá, hogy milyen áldozatokra gondolt, mert az előző kihallgatásán még pánikkeltésről beszélt. „Sajnos, az áldozatok mi vagyunk, ami az ügyészség szemszögéből nem számít” – állítja Beke.

További furcsaság az is, hogy miért szerkesztették a hanganyagot, és az is, ha állampolgári kötelességből valaki rögzít egy „veszélyes” beszélgetést, miért egy hónap múlva adja le. Az is érthetetlen, hogy a védett tanúnak hirtelen miként lett jobb a románnyelvtudása…

A védelem kérdéseire a válaszok – Beke szerint – minősíthetetlenek voltak. „Nem emlékszik, hányan voltunk a beszélgetésen, nem tudta a beszélgetés időpontját időben behatárolni– sem a nap időszakát – nem tudta, voltak-e telefonok, nem tudott válaszolni, hogy a 10-ei időpont helytálló-e, és arra sem emlékezett, hogy az eredeti vevőeszközt leadta-e. Ezek után én sem tudom, hogy ez az ügy milyen alapon létezik!” – vélekedik Beke István, aki szerint március 23-án szeretnék a Legfelsőbb Semmítőszék előtt is fenntartani vallomásaikat, melyeket nem másítottak meg a bűnügyi nyomozás kezdete óta. A semmítőszék honlapján megjelent végzésben a bíróság visszautasította a hanganyag kriminalisztikai elemzését, a tanúazonosság felülvizsgálatát, és az utólag kért, inkrimináló negyedórás hanganyagrész újbóli közmeghallgatását. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük