Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emberölés Háromszéken

Emberölés Háromszéken Kovászna megye

Mint arról korábban egy megyei rendőrségi sajtótájékoztató nyomán beszámoltunk, idén visszaesett a bűnözés Háromszéken, az illetékesek hangsúlyozták, eddig csupán két gyilkosságot jegyeztek. Nem Kézdivásárhely környékén, ahogyan a sajtótájékoztatón elhangzott, hanem Sepsiszentgyörgyön és Zalánban.

Sepsiszentgyörgyön – a városközpont egyik tömbházában – március 22-én délután egy 80 éves nőt találtak holtan a lakásá­ban, mint utólag kiderült, egy kemény tárggyal ütötték agyon. Az egyenruhásokat az áldozat egyik szomszédasszonya riasztotta. Két napon belül kézre került a 36 éves gyilkos is. R. A. L. ismerte áldozatát, és a tragédia napján éppen kölcsön akart kérni egy bizonyos pénzösszeget, amikor a nemleges válaszra elborult az agya. A gyilkos, amikor szembesült tettével, menekülni próbált, a hatóságok Brassó megyében kapták el.

A másik emberölés még január 7-én, hajnali negyed öt körül történt Zalánban: itt két testvér egy spontán konfliktus, no meg a túlzott alkoholfogyasztás miatt esett egymásnak. A 35 éves férfi hasi tájékon szúrta 29 éves öccsét, aki a sérülésekbe belehalt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük