Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Elkaszálták” a zászlónkat

Végleges határozatban megerősítette a brassói táblabíróság, hogy Kovászna Megye Tanácsának gyűléstermében nem lehet kitűzni a székely zászlót.

A táblabíróság március 2-i döntése nyomán jogerőssé vált a Kovászna Megyei Törvényszék határozata, amely alapfokon helyt adott a prefektus keresetének. Sebastian Cucu azt kifogásolta, hogy a megyei tanács adományként elfogadott Kulcsár-Terza József MPP-s politikustól egy székely zászlót. A törvényszék elsőfokú ítélete érvénytelenítette a határozatot és az adományozó szerződést, arra kötelezve a megyei tanácsot és Tamás Sándor tanácselnököt, hogy távolítsa el a gyűlésteremből a szimbólumot. Az ítélet ellen fellebbeztek, de a táblabíróság elutasította.
Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő érdeklődésünkre kifejtette, újfent bebizonyosodott az, hogy Románia nem demokratikus állam, és igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy „szekus” országban élünk. „Hiszen manapság azt visznek el, akit éppen akarnak, és olyan ügyeket kaszálnak el, amilyeneket akarnak. Egy jogállamban elképzelhetetlen, hogy egy közösség zászlaját ne lehessen használni”, hangsúlyozta az MPP-s politikus.
Miközben a prefektus peres úton próbálta eltávolíttatni a megyei tanács ülésterméből a székely zászlót, Kulcsár-Terza tavaly novemberben újabb öt, egy-egy amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlót adományozott a megyei önkormányzatnak. „Kíváncsian várom, hogy az újabb adományt elfogadó határozattervezetet is megtámadja-e Cucu elvtárs, akit nem tudom, hogy kik biztatnak, mert szerintem nem az ő fejéből pattannak ki ezek a dolgok, hanem bábként működik a prefektúra élén”, szögezte le a parlamenti képviselő. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások