Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eljátszott állásinterjú

Eljátszott állásinterjú Kovászna megye

Sikeresnek minősíthető a pénteken külön a szentgyörgyi cigányságnak megtartott munkaerőbörze, melyet a munkaerő-foglalkoztatási hivatal szervezett saját, Szegfű utcai képzőközpontjában.

A nyolc meghívottból három olyan cég képviseltette magát, amelynek szakképzetlen munka­erőre is szüksége van, pontosabban két nadrággyár (L-RO és RGT), valamint a Valkes cégcsoport. A célcsoportból, amelyből 106 személynek küldtek ki meghívót, 69-en jelentek meg. A megjelenteknek a hivatal munkatársai segítettek önéletrajzot összeállítani, majd szerepjáték keretében igyekeztek megértetni velük, milyen egy állásinterjú, hogyan kell viselkedni, fellépni, mit kell mondani, hiszen sokszor megtörténik, hogy éles helyzetben nem tudják bizonyítani elszántságukat, meglévő munkatapasztalatukat, képességeiket, egyszóval nem tudják „eladni” magukat.

A rövid képzésnek volt is látszata, mert a vállalkozások képviselői arról számoltak be, hogy a romák tisztelettudóan viselkedtek, a helyszínen semmiféle incidens nem volt – mondta el lapunknak Kelemen Tibor igazgató, aki az eseményt nagy nyitásnak minősítette. Végül 31 személyt hívtak be próbamunkára, ahol az írástudatlanoknak már nem volt esélyük (amit zokon is vettek az érintettek). 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások