Németh Zsolt és Toró T. Tibor a beharangozó sajtótájékoztatón. Minden a megszokott

Bár A biztos pont a mottója az idei Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábornak, ember legyen a talpán, aki a 26 (azaz huszonhat darab) sátor több száz programjában kap egy biztos pontot vagy akár útvonalat, hogy onnan át tudjon fedni mindent, ami érdekli. Ennek megfelelően ezt az ajánlót se tekintsék úgy, hogy mindent megtudnak belőle, ami lesz, hisz külön lapszám kellene ahhoz, hogy lehozzuk a részletes programot, amit egyébként megtalálnak a www.tusvanyos.ro honlapon.

Holnap program szerint 10 órakor Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, tusványosi „alapító atya” fog hagyományos módon fél óra késéssel „gratulálni a sikeres ébredéshez”. A megnyitón mások mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, a másik „alapító atya” is felszólal. A sepsiszentgyörgyi születésű, néhai Lőrincz Csaba kiváló politológusról elnevezett fősátorban ezt követően indul a többrészes, Magyarország, Románia, Közép-Európa a Trump-világban című sorozat, majd a Kárpát-medencei önkormányzatiságról lesz szó.

Csütörtökön a fősátorban jeles egyházi elöljárók Reformáció 500: a reformáció eszméje és Európa jövője címmel értekeznek, a Kós Károly-sátorban Magyar iskoláink veszélyben – létszám és/vagy stratégia hiánya, illetve az Erősödő regionalizmus, régiók Romániája címmel tartanak előadásokat. A Bethlen Gábor-sátorban a Minority SafePack – Egymillió aláírás a kisebbségi jogokért viszi a prímet, és hogy ne csak állandóan panaszkodjunk, a Wekerle-sátorban a Sikertörténetek a Kárpát-medencében című panel előadóitól megtudhatjuk, hogyan lehet érvényesülni, ha elég felkészültek és elszántak vagyunk. A Bánffy Miklós-sátorban biztonságpolitikai szakértők beszélnek A migráció hatásai Európa jövőjére. Mi vagyunk a biztos pont? című sorozatban, az Erdély Café értéksátorban a Kárpát-medencei Fiatal Vállalkozói Szövetségek tartanak kerekasztal-beszélgetést.

Pénteken a Lőrincz Csaba-sátorban egy háromórásra tervezett mamut-panelre kerül sor, benne sok ismert névvel (Semjén Zsolt, Potápi Árpád János, Tánczos Barna, Brenzovics László, Pásztor István, Szilágyi Zsolt, Biró Zsolt, Klement Kornél). Ezt követi az Egy a jog – kettős a mérce című előadás, majd a Magyarország – választások előtt című megbeszélésen a FIDESZ álláspontját ismerhetjük meg. A Kós Károly-sátorban figyelmet érdemel a Kettő az ügyvezető! című panel, ahol az RMDSZ (Porcsalmi Bálint) és az EMNP (Toró T. Tibor) ügyvezető elnökeinek „összecsapása” várható. Ezzel egyidőben zajlik a Nemzetpolitika és kisebbségpolitika a magyar, a román és az európai parlamentben című beszélgetés a Bethlen Gábor-sátorban.
Szombaton fél tíztől hagyományos formában zárul a 28. Tusványos: a főszínpadon Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fejti ki gondolatait Közép-Európa a biztos pont!? címmel, Németh Zsolt moderálásával. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Nagy a felháborodás

A kézdivásárhelyi tanács legutóbbi ülésén Gáll Elemér tanácsos, foglalkozására nézve gépkocsivezető-oktató tette szóvá azt a döntést, miszerint ezentúl a tanulósofőrök gyakorlati vizsgáját is Sepsiszentgyörgyön tartják.

Önkénteseket is érint

Legutóbbi sajtótájékoztatóján Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkafelügyelőség vezetője elmondta, országos premierként vizsgáltak ki egy halálos – napszámossal történt – munkabalesetet, ennek kapcsán javasoltak módosításokat, illetve egy új, az önkéntesek helyzetét tisztázó törvénymódosításról is beszámolt.

Ünnepelt az EME

A magyar tudomány napjának apropóján az Erdélyi Múzeum-Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókszervezete pénteken délelőtt negyedik alkalommal tartott előadássorozatot a tudomány több területére fókuszálva. A rendezvényt a Sapientia Egyetem fogadta be.

RÖVIDEN

Többször is lehet örülni Ötödik éve már, hogy a Kovászna Megyei Vöröskereszt játékgyűjtést szervez karácsony közeledtével, hogy megörvendeztesse azokat, akiknek nem jut erre a luxusra. Elsősorban gyerekektől várják a megunt, kinőtt játékukat, plüssöket, ők az iskolákban elhelyezett dobozokba tehetik le adományaikat, de azok, akik már kinőtték az iskolapadot, szintén adakozhatnak, ha beviszik a Vöröskereszt sepsiszentgyörgyi […]

Tervezésre fel!

Kézdivásárhely tanácsa legutóbbi tanácsülésén elfogadta azt a határozattervezetet, melynek révén pályázatot írnak ki egy új várostábla vagy totemoszlop tervezésére. A tervezetet előterjesztő dr. Szilveszter Szabolcs elmondta: az ötletet a megyehatárt Kökösnél jelző alkotás adta.

Este csak óvatosan!

A kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház bejáratára felkerültek azok, az intézmény vezetősége által szignált figyelmeztetések, amelyek felhívják a páciensek figyelmét, hogy este ne járkáljanak az udvaron, mert medvéket észleltek a környéken.

Megéri érlelni a sajtot

Húsznál több érlelt sajtot készítő székelyföldi termelő vett részt nemrég Gyergyószentmiklóson a már hagyományosnak tekinthető sajtmustrán. A magas színvonalú bemutatón Háromszéket három termelő képviselte.

Új szerződést kötöttek

Immár három éve, 2014. óta zajlik a kézdivásárhelyi Vasút utca kapcsán az az abszurdisztáni cécó, ami egyébként a romániai mindennapokat jellemzi: a versenytárgyaláson alig volt túl a város, és a brassói Conforest Rt. mondhatni felét sem végezte el a munkálatoknak, amikor csődöt jelentett, patthelyzetbe hagyva a városvezetést.

Fizetik az előlegeket

Több mint tízezer háromszéki gazda kapja meg november végéig a 2017-es esztendőre az előleget a mezőgazdasági munkákra. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) jó ütemben folyósítja a támogatásokat.

Egyre költségesebb fával fűteni

Háromszéken időszerű téma a tűzifa méterenkénti árának emelkedése: bő 3 év alatt az árfolyam látványosan 80–100 lejről egészen 230–300 lejre emelkedett. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ez mivel magyarázható, a közvélekedés mellett szakemberek álláspontját is kikértük. Kiderült, a nagy felvásárlók megjelenése, az illegális fakitermelés visszaszorítása, illetve a megnövekedett igény együttesen járul hozzá a dráguláshoz.

Szeszcsempészeket fogtak

A Maros megyei rendőrök filmbe illő üldözés után kaptak el csütörtökre virradóan két Kovászna megyei alkoholcsempészt Keménynagyszőlősön (Seleuş) – tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) közleménye. „A két gépkocsival közlekedő két férfi Balavásáron (Bălăuşeri) nem állt meg a rendőrök jelzésére, hanem elmenekült. A rendőrség közúti szűrőt állított Segesvár bejáratához, de ezt a menekülők elkerülték Keménynagyszőlős irányába. […]

Öt halálos munkabaleset Háromszéken

Ördög Lajos, a háromszéki munkafelügyelőség vezetője és Dumitru Marinescu főfelügyelő-helyettes tegnapi sajtótájékoztatóján az idei év első 9 hónapjában a munkavédelem terén elért eredményeket, ellenőrzéseket, észlelelt rendellenességeket ismertette.

Az órákat már felszerelték

Tegnap ülésezett a kézdivásárhelyi tanács, aminek napirendjén összesen 14 tervezet szerepelt, ebből mindössze hármat sikerült letárgyalni. Az ülésen többek között a fizetéses parkolás rendszerének a véglegesítése szerepelt, ez esetben gyakorlatilag egy korábban elfogadott határozatot kellett módosítani a tanácsosoknak. Ezek mellett új döntés született a Pro Urbe díj alapításáról, sürgőséggel a sebészet épületének a felújítását is lehetővé tevő tervezet is szavazásra került.

Nem engedünk a negyvennyolcból!

Elismerem, a fenti cím kissé szigorúnak tűnhet, pedig csak arra utal, hogy a legújabb Székely Kalendárium 48 oldallal vaskosabb a korábbi kiadásokhoz képest, ami jelentős tartalmi színesedést, gazdagodást eredményezett. Az alapelv viszont nem változott: Székelyföld kincsestárának átörökítése, népszerűsítése.

Lakat alatt a rendelő

Mint arról korábban beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat által működtetett szépmezői kutyamenhely egy orvosi rendelővel bővült volna, ám a bukaresti engedély több hónapon át „elmaradt”. Fejleményekről érdeklődtünk.