Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfoglalták a központot

Elfoglalták a központot Kovászna megye

Szombaton nem csak a piacnap miatt volt nyüzsgés Kovásznán, hanem azért is, mert a helyi a Road Riders kovásznai motoros egyesület megtartotta a 4. Kovásznai Motoros Találkozót a fürdővárosban.

A rendezvény felvonulással rajtolt: Románia és Magyarország településeiről érkező motorosok vonultak fel a város központjában. A túra, sport, chopper vagy épp robogós motorosok járműveiket a Super Coop előtti téren hagyták, az érdeklődő helyiek és fürdővendégek legnagyobb örömére, akik egy-egy fénykép erejéig meg is örökítették a találkozó emlékét.
Fokozta az esemény látványosságát, hogy az alkalomra lezárt Dózsa György utcában a törökszentmiklósi Pepe motoros bemutatót tartott. Ezt követően a rendezvény központi helyszínén, a Tündérvölgyben folytatódott az ünnepség, ahol bográcsozás, különböző vetélkedők várták a szórakozni vágyókat, este pedig a Terra Siculorum koncertjére rophatták.
A szervező egyesület részéről Szabó József Attila elnök, Rácz József Attila alelnök, és Bilibók András titkár a rendezvény értékeléseként elmondták, hogy idén sokkal többen, vagyis több mint 250-en vettek részt a találkozón, és köszönetüket fejezték ki a helyi önkormányzatnak, valamint a vállalkozóknak a támogatásért. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük