Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elektronikus személyi

Elektronikus személyi Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi demokráciaközpontokban lehetőség van aktiválni az új magyar elektronikus személyi igazolványt – közölte tegnapi sajtóértekezletén Szakács Zoltán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki elnöke szerint folyamatosan igény mutatkozik a dokumentum iránt.
Az elektronikus igazolvány kiállítását továbbra is a konzulátusokon kell személyesen kérni, de aktiválni már Háromszéken is lehet. A modern okmány tartalmaz egy chipet, amelyikben „benne van” a tulajdonos összes személyi adata, fotója, ujjlenyomata, aláírása. Amikor ezt kiküldik, a tulajdonos kézhez kap egy kódot is – mondta el Szakács
Az igazolvánnyal és ezzel a kóddal kell bejönni a demokráciaközpontba, és mi aktiváljuk ezt. Jó tudni, hogy a kártyának úgynevezett e-pass funkciója is van, azaz a schengeni övezeten belül útlevélként is működik, és kiskorúaknak is kiállítható. Nem utolsó szempont az sem, hogy az elektromos személyi ingyenes – magyarázta az EMNT sepsiszéki elnöke.
A sajtóértekezlet második felében Bálint József az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) következő tevékenységeit vázolta az iskolaperrel és a megyeszékhely csatornázásával kapcsolatban. Ezekre a témákra visszatérünk. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 19., 7:07
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Elektronikus szemelyi?! Ugy latszik,hogy Magyarorszag az elen jar az Uj Vilagrend totalis kontrolljaban.Mert mi lenne ez egyeb mint az allampolgarok totalis megfigyeles alatt tartasa.Ezek utan mar csak a bor ala beultett mikrocip kovetkezhet.Vajon ez lenne a sokak altal almodott „demokratikus es szabad vilag”?! Hat koszonom en ebbol nem kerek,mert ez az ut a totalitaris rabszolgatarto rendszer fele vezet. Egy olyan rendszer fele ahol az egyenrol azt is tudjak,hogy hany orakor ment el otthonrol,mit reggelizett,hol jart,kivel vagy kikkel talalkozott,hany orakor tert haza stb.Csufabb ez a demokracianak hazudott „szabad vilag” George Orwell- 1984 cimu regenyenel ahol a gondolatrendorseg meg az egyenek agyat es gondolatait is kontrollalta.