Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre nem történt baj

Egyelőre nem történt baj Kovászna megye

Jelentem, egyelőre nem történt baleset – mondta el szerkesztőségünknek Kisgyörgy Sándor. A sepsikőröspataki polgármester szerint egy kisebb vagy nagyobb szerencsétlenség bármikor bekövetkezhet.

A tegnapi erős szél „rendesen megrángatta” azokat a kamerákat, dobozokat, amelyek több méter magasan himbálóznak Sepsikőröspatak egész területén, és amelyre lapunk hasábjain már igyekeztünk felhívni az illetékes cég figyelmét.

– Egyelőre nem ütött agyon egyik sem senkit, de erre akármikor sor kerülhet. Fogalmam sincs, ki lenne a felelős, ha baleset történne – kongatta meg a vészharangot a polgármester.

Amint arról beszámoltunk, miután az elektromos energia-elosztó vállalat kicserélte az oszlopokat, tucatnyi 3–5 kilogrammos kamera, elosztódoboz és egyéb eszköz maradt a „levegőben”, hosszabb-rövidebb kábeleken szabadon lengve a szélben. Hogy mikor fog valamelyik kábel leszakadni, senki sem tudja.

– Annyit hívogattam a Telekomot ez ügyben, hogy már megjegyezték a telefonszámom, és nem is válaszolnak a hívásomra – mondta Kisgyörgy Sándor, aki szóban, írásban, telefonon is kérte már a távközlési vállalatot, hogy tegyenek valamit – eredménytelenül.

A polgármester azt mondja: nem fizeti ki a számlákat, „azt biztosan észreveszik, s jönnek, ha nem hívjuk is”. Már csak az a kérdés, hogy ez azelőtt lesz-e, hogy egy doboz valakinek a fejébe esik, vagy azután. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 20., 14:18
    ÉRTÉKELÉS: 1

    szegeny polgarmester ,jo sok baja lehet ! Az ujsagiro ur miert nem kerdezte meg a Telekomosok velemenyet ? Igy kisse hihetetlennek tunik a „tucatnyi ” megjegyzes !Az utolso elotti mondat ,hat az igazan „zsenialis ” !

  • User
    Dátum: 2017. április 20., 18:53
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Sok nagyokos ! Nem fizeti ki a szamlat ?!!!! A szamlakat -az emberek – mindenki maga fizeti, az szerint ,hogy mennyi aramot fogyaszt ! Ha nem fizet lekapcsoljak az aramot es nem konyorognek senkinek ! Meg a polgarmesternek sem ! Ez a f…i azt hiszi mindenki hujje !