Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy óra alatt befejezték

Egy óra alatt befejezték Kovászna megye

Az írásbeli érettségi tegnapi, harmadik napján a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból vizsgáztak a végzősök, azaz a reál szakosok matematikából, a humánosok történelemből. Egyik sem okozott gondot nekik, de a jegyet kevesen bátorkodtak megsaccolni.

Történelemből 418-an, matematikából 691-en jelentek meg a vizsgán, az előbbin 3, az utóbbin 22 hiányzót jegyeztek.

A Székely Mikó Kollégium udvarán még sokáig vitatták osztották-szorozták tapasztalataikat a vizsgáról kijövő diákok, de abban egyetértés volt, hogy könnyűek voltak a feladatok, az ifjak nem vették igénybe az írásra kijelölt három órát, a matek dolgozatot sokan egy óra alatt befejezték.

Történelemből a középkori román országokról, az islazi kiáltványról és a havasalföldi ’48-as forradalomról, illetve az esszében a román kommunizmusról kellett írniuk.

– Voltak az előző években ennél jóval nehezebb tételek is – vélekedett Már István, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum történelem szakos igazgatója. A középiskola matematikatanára pedig átlagosnak minősítette a reálosok tételeit, s „ez így is van rendjén – mondta –, hiszen ez nem versenyvizsga.”

Az érettségit pénteken folytatják a szaknak megfelelő választott tantárgyból. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük