Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy helyett kettő lesz

Egy helyett kettő lesz Kovászna megye

A Kovászna megyei prefektúra felszólította Mikóújfalu polgármesterét, hogy április 30-ig távolítsák el a községháza előtt található hősi emlékműről a székely zászlót. Tamás Sándor megyetanácselnök szerint ez a zsigeri ellenállás hosszú távon „a mi malmunkra hajtja a vizet”.

Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere (képünkön) elmondta, a prefektúra időnként ellenőrzi a polgármesteri hivatalokat, és a legutóbbi „kiszállás” során észlelték, hogy a községháza előtt ott lobog a székely zászló. Tehát nem a székhelyen, hanem egy emlékműn, de a kormányhivatal meglátása szerint így is törvénybe ütköző a kitűzése, mivel közterületről van szó. „Egyeztetek a jogásszal, de valószínű, hogy el fogjuk távolítani, és ugyanúgy, ahogyan Sepsiszentgyörgyön is eljártak, az egyházak udvarán vonjuk fel a székely zászlót, de egy helyett kettőt” – je­gyez­te meg a községvezető.
Legalább a prefektus következetes, és ezzel a mi malmunkra hajtja a vizet, mert minél inkább el akarnak rekeszteni egy patakot, annál erősebb annak a sodrása, fejtette ki Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke. Hangsúlyozta: miközben Washington néhány éve hangsúlyosan figyel ránk, és az amerikai külügy Romániáról szóló országjelentésé­ben hangot adtak a kisebbségellenes jogtiprásoknak, aközben idehaza „ilyen zsigeri ellenállásba ütközünk. Ez pedig közép- és hosszú távon a mi malmunkra hajtja a vizet. Ezer évvel a hátunk mögött nem hiszem, hogy okunk lenne félni, és különösen abból a szemszögből nézve nem, hogy Románia hamarosan a százéves fennállását ünnepli” – emelte ki Tamás.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük