Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Drága cseresznye és eper

Drága cseresznye és eper Kovászna megye

Megjelentek a hazai idénygyümölcsök a sepsiszentgyörgyi piacon, eper-, cseresznye- és barackkínálat várja a vásárlókat, igaz, az áruk kétszerese a külföldihez képest.

Míg eddig csak görög és török epret lehetett vásárolni, kilóját 8–9 lejért, hétvégén megjelent a szatmári eper is, igaz, kilója 17 lejt kóstál hétvégén, 15 lejért hét közben. A különbség azonban nemcsak az árban érződik, a hazai eper ízletesebb külföldi társainál. Sokan már befőzésre vásárolnak epret – mint mondják, érdemes a legfrissebb termésből főzni lekvárt, ugyanis ezek a szemek nem túlérettek, viszont elég ízletesek már.
Az eper mellett cseresznyét is kapni, ez még import, és az ára is magas, ennek ellenére többen kóstolják fél kilót vásárolva belőle. Az árusok szerint valóban sok a 35–40 lej kilójáért, a hazaira pedig még várni kell, így akár egy maréknyit is mérnek, ha csak annyit vásárolna valaki a korai gyümölcsből. Az első hazai cseresznyetermést júniusra várják, de annak is borsos lesz az ára – jósolják az árusok, hiszen igazán friss, román termék lesz, a különféle szerekkel kezelt és tartósított mediterrán gyümölcscsel szemben.
A korai gyümölcsök sorát a kajszibarack zárja, ennek kilója 30 lej, és Törökországból érkezett – mondta az árus. Sokat nem adott el belőle, de nem is vásárolt fel. Mint mondta, inkább kíváncsiságból tette ki az árut, reméli, nem marad rajta, lesznek, akik megkívánják, és vásárolnak belőle. Leginkább azonban a görög eper fogy, annak kilója 8 lej, de estefelé már 5–6 lejért is adják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 15., 7:47
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Helló! 5 lejbe többen árulnak epret en grosban Kézdi környékén! Ne hülyítsék az embereket! Ja és a Tr jelzésű cimkéket kerüljék!!!!

  • User
    Dátum: 2018. május 15., 8:48
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Import eper -ízetlen,jó sokvegyszerrel meg serkentövel…meg paradicsom, paprika ,citrom,narancs made inTR .Ki ellenőrzi a pesticidumok szintjét? Kiváncsiságból mérgezzük magunkat?