Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Döntött a táblabíróság

Döntött a táblabíróság Kovászna megye

A brassói táblabíróság úgy döntött tegnap, nem függeszti fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanács azon határozatát, amely a Kós Károly és a Puskás Tivadar szakközépiskolák összevonásáról rendelkezik. Az ítélőtábla ezzel elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vonatkozó keresetét.

Az EMNP azért kérte a tanácshatározat felfüggesztését, mert ugyanebben az ügyben a sepsiszentgyörgyi bíróságon is folyik egy alapfokú per. Ha ebben az EMNP-nek adnak igazat, akkor vissza kell majd az iskolákat az eredeti formájukba szervezni. Az EMNP meglátása szerint szerencsésebb lett volna, ha minden marad a régiben, s csak azután „rúgják fel az iskolarendszert”, hogy ennek jogosságát a bíróság is megállapítja.

– A brassói bíróság ítéletét elfogadjuk, mást nem tehetünk. Továbbra sem világos, hogy miért nem lehetett ezt a döntést a tanév kezdete előtt meghozni, mert most már szinte nem is dönthettek volna másképp – mondta el megkeresésünkre Bálint József.

Az EMNP Kovászna megyei elnöke szerint „van esély”, hogy alapfokon nyernek, hisz a két iskolát összevonó tanácshatározat „sebtében összedobott” döntés volt, amely a törvény által előírt procedúrának több pontját figyelmen kívül hagyta. Az alapfokú tárgyalásra október 20-án kerül sor, miután az ügy aktáit hazaszállítják Brassóból.
Mint ismeretes, miután nem tudta megakadályozni, hogy a tanács összevonja a Kós Károly Líceumot a Puskás Tivadar Líceummal, az EMNP bíróságon támadta meg a tanácshatározatot, ezt alapfokon Sepsiszentgyörgyön tárgyalják. Ezen kívül egy per a Brassói Táblabíróságon is folyt, amiben az EMNP azt kérte, hogy amíg alapfokon nem döntenek, függesszék fel a tanács határozatát. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások