Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Disznótorra fel!

Disznótorra fel! Kovászna megye

Tizenkilenc csapat nevezett be a február 24–26. között megszervezendő 12. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválra, amelyet idén a megyei önkormányzat fenntartásában működő Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, valamint a Bálványos Sport-, Kulturális és Turisztikai Egyesület és az Országos Faluturizmus Szövetség (ANTREC) égisze alatt rendeznek meg.

A rendezvénynek helyet adó bálványosfürdői Vár panzió udvarán idén is felelevenítik és bemutatják a hagyományos disznóvágási szokásokat. Pénteken bemutatkoznak a hazai és a Magyarországról érkező csapatok. Szombaton nyolc órakor a csapatok a településükre jellemző népviseletben felvonulnak, majd nekilátnak a finomabbnál finomabb ínyencségek elkészítésének. A szakemberekből álló zsűri 16 órakor értékeli a csapatok munkáját.
– A disznótoros fesztivál az egyetlen olyan rendezvény a megyében, amely a hagyományos disznóvágási szokásokon alapszik. Az elkövetkezőkben több ilyen tematikus rendezvényt szeretnénk szervezni, amelyek az adott településre jellemző szokásokat elevenítik fel – hangsúlyozta Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója:
Az esemény megálmodója és szervezője Daragus Attila, Torja község polgármestere elmondta, idén az anyaország több településéről vesznek részt versenyzők, a román csapatok mellett jelen lesznek Torja, Esztelnek és Előpatak csapatai is. Fontos szempont, hogy a versenyzők minél távolabbi térségekből érkezzenek, hiszen így színesebb lesz a bemutatott gasztronómiai kínálat. Az ország gasztronómiai fővárosa lesz a hétvégén Bálványosfürdő – szögezte le.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük